Létrehozva: 2023.07.12.

Immár hivatalos: Kollányi Zsuzsi újra szerelmes!

A háromgyermekes elvált énekesnő szívét egy séf rabolta el. A páros úszik a boldogságban még akkor is, ha távkapcsolatban élnek. A szerelmesek a hot! magazinnak adtak exkluzív interjút.

Kollányi Zsuzsi és Bóza Roland 2022-ben ismerkedtek meg egymással a Konyhafőnök VIP című műsorban, ahol az énekesnő főzött, Roland pedig a felkészítő séf volt. A kettejük között lobbant szikrának pedig egyikük sem tudott ellenállni. És nem is akart... 

Közösen veszik az akadályokat - Fotó: Szabolcs László / hot! magazin 

"A legutóbbi Konyhafőnök VIP-ben szerepeltem 2022-ben, és Roli volt az egyik felkészítő séf, mivel ő nyerte a verseny 2021-es civil évadát. Már az első találkozásnál éreztük, hogy ebből valami komoly is lehet" – nyilatkozta Zsuzsi a hot! magazinnak.

Minden kapcsolatban fontosak a szeretetnyelvek, amikkel a felek kifejezhetik az érzéseiket a másik irányába.

A legnagyobb szeretetnyelvünk a fizikai érintés, ölelés. Emellett az is fontos, hogy verbálisan kifejezzük azt, hogy szeretjük egymást. Ami különbség, hogy én aján­dé­ko­zó­sabb vagyok. Az nekem fontosabb, mint Rolinak, de majd rászoktatom, vagy megsértődöm

 – tette hozzá nevetve Zsuzsi.

A kapcsolatuk jellemzésénél nem gondolkoztak sokáig: szinte ömlöttek belőlük a szavak, amikor az érzéseikről kellett beszélniük.

„Azt gondolom, kezdetben minden kapcsolatban van fellángolás és kémia; nálunk ez még mindig jelen van, csak hozzátársult nagyon sok megértés, megismerés. Lett az egésznek egy szép mélysége, szerintem innen indul minden, aminek van értelme” – mesélte az énekesnő.

Mindketten válnak 

Az elejétől meglévő kölcsönös szimpátia egy idő után átalakult vonzalommá.

"A második találkozáskor elhívtam kávézni. Szerintem a második randink óta mondható, hogy kapcsolatocskánk van, ennek szerintem lassan egy éve, de fontos leszögezni, hogy nem voltunk már párkapcsolatban, amikor összejöttünk. Sajnos azóta nem volt randink, mert nincs időnk rá. Igyekszünk eleget tenni azért, hogy a kapcsolatunk tüzes maradjon. Van köztünk 100 kilométer távolság, Zsuzsi mellett három, mellettem pedig egy gyerek, emellett ott van még a válás, ami folyamatban van mindkettőnknél, plusz az üzletek. Amennyi időt beleteszünk abba, hogy mi egymással tudjunk találkozni, arra lehet mondani, hogy minden erőnket bevetjük azért, hogy együtt tudjunk lenni, sőt mindent megteszünk azért, hogy ez olyan kapcsolat legyen, ami jó, ne pedig csak arról szóljon, hogy együtt vagyunk, és kész, nem történik semmi" – mesélte Roland.

„Rolinak és nekem is az életünk legnehezebb éve volt ez vette át a szót Zsuzsi. – Sokat elárul az egymáshoz való kötődésünkről az, hogy még mindig itt ülünk egymás mellett, annak ellenére, hogy sok olyan dolgot kellett átélnünk, ami önmagában is megtör nagyon sok embert, nemhogy kapcsolatokat.” 

Nyilván nekünk is voltak csörtéink, de a vége mindig az, hogy együtt szeretnénk megoldásokat találni, és ez a lényeg.

Nincs vita a konyhában 

Az első benyomás mindig fontos a felek számára, Zsuzsi és Roland pedig azt is elárulták, hogy mi tetszett meg nekik a másikban.

„A melegség, ami áradt belőle, meg az, hogy gyönyörű. Nyilván a belső értékeket nem tudtam figyelembe venni elsőre, így megpróbáltam külsőleg szemügyre venni, de mindenképpen szerettem volna megismerni” – mondta a séf.

„Nekem a tekintete. Nagyon mosolygós, játékos tekintete van, és ott kíváncsivá tett. Mindig azt éreztem, hogy sokkal többet mond, mint amennyit a szájával beszél, ezért kíváncsi lettem a mondanivalójára” – folytatta Zsuzsi.

Úgy tűnhet, hogy a séf – a szakmájából adódóan – kisajátítja a konyhát, emiatt azonban soha nem volt veszekedés náluk.

„Roli szerint nincs vita a főzésből, mert én csinálom. Egyrészt nekünk még nincs olyan, hogy otthon.” 

Ő is egy külön életből jön és én is, így igazából még nem is aludtunk együtt, ami ennyi idősen elég vicces, de mi tényleg nagyon lassan haladunk mindenben, próbálunk tekintettel lenni, mind a körülményekre, mind a gyerekeinkre.

„Másrészt azt lehet sejteni, hogy egy séf otthon már nem szeretne főzni, de lehet, hogy pont ezért tanított meg rá” – tette hozzá nevetve az énekesnő.

Bármikor képesek nevetni: ez a kapcsolatuk alapja - Fotó: Szabolcs László / hot! magazin 

Házasság is lehet ebből 

Mondhatni, mindketten újrakezdők legyen szó szakmáról vagy magánéletről, de az új, közös fejezetükhöz elképesztő pozitivitással állnak.

„Remélem, hogy csak jó fog történni az életünkben; azt hiszem, beszélhetek Zsuzsi nevében is. Nagy fájdalom és tragédia, hogy egy család nem tud együtt maradni. Ennek oka lehet az, hogy nem tudnak kijönni egymással, vagy a férj-feleség nem érti meg egymást, esetleg egyszerűen nem illenek össze. Nem félek az újrakezdéstől. Minden új dolog, ami jöhet az életünkbe, az csak jó lehet, mert ha mi szeretjük egymást, megteszünk mindent, hogy egy jól működő kapcsolatunk legyen, akkor semmi baj nem történhet.”

A korábbi csalódásaik ellenére sem zárkóznak el teljes mértékben attól, hogy hivatalosan is összekössék az életüket.

Még hiszünk a házasság szentségében, én talán jobban is, mint Roli. Alapvetően is nagyon hittem benne, de nem az esküvős részében, hanem a partnerségben és a bajtársiasságban, és tényleg hiszek abban, hogy ha két ember figyel egymásra, és a kapcsolatuk alapja a hiteles önismeret, akkor figyelemmel is fenn lehet tartani a szerelmet akármeddig. De ez nagyon sok munka

 – mondta az énekesnő.

Számos sztártörténetet olvashatnak a legfrissebb hot! magazinban - Fotó: hot! magazin

 

origo.hu

Oroszország óriási csapást mért az ukrán infrastruktúrára, Ukrajna több fontos helyről is kivonul

origo.hu

Titokzatos ajándék jelent meg Berki Krisztián sírján

borsonline.hu

Intenzív osztályra került a magyar legenda, haladéktalanul megműtötték

magyarnemzet.hu

Kína és Magyarország együtt lép az „arany vízi útra”

ripost.hu

Ez történt Berki Krisztián kislányával édesapja halála után

vg.hu

A kínai elnök Magyarországon: így védik a világ egyik legfontosabb emberét – Hszi Csin-ping kínai Rolls-Royce-szal érkezik Orbán Viktorhoz

origo.hu

Lemondott a teljes orosz kormány

travelo.hu

Egyre csak nőni és változni fog Balatonföldvár új látványossága

ripost.hu

Ennek a 3 csillagjegynek érzelmi tisztulást hoz a Bika újhold

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.delmagyar.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LOVE

"Ez nyílt titok..." – Azt pletykálják, egy rapperrel jött össze Fésűs Nelly lánya

LOVE

Lehull a lepel: Ez a sokoldalú üzletember Weisz Fanni új szerelme

LOVE

Kiderült, ki rabolta el Nemazalány szívét - Fotó

SZTÁR

90 milliós luxusautót vett Gáspár Laci

LOVE

"Szeretjük egymást, de idegenekkel szexelünk"

LOVE

Dallos Bogi megmutatta kisfia cuki arcát: „Gyönyörű szeme van a kishercegnek” - Fotó

LOVE

Love Story: 13 éve házasodott össze Katalin hercegné és Vilmos herceg – galéria

LOVE

Tallós Rita: Harcos ember vagyok!