KÜLFÖLD

Szerző G.X

Létrehozva: 2024.06.15.

Ez a fotó lehet a bizonyíték az időutazásra?

Egészen döbbenetes felvétel kering a neten. Ha igazi, az sok mindent megváltoztathat.

A sci-fi irodalom már jó ideje foglalkozik a kérdéssel, miszerint lehetséges-e utazni az időben, és noha még az ezt a témát feldolgozó filmek is belezavarodnak a saját logikájukba, sokan meg vannak róla győződve: igenis létezik az időutazás. Ráadásul az utóbbi időben igyekeznek erre bizonyítékot találni különböző fényképes dokumentumok alapján – ugyanakkor kétségtelen, hogy még egyik sem döntötte el végérvényesen a kérdést. Könnyen lehet, hogy a következő felvétel sem fogja, ugyanakkor erősen elgondolkodtató a fotó, amit a következő videóban bemutatnak, és ami állítólag 1941-ben készült a kanadai Brit Kolumbiában egy híd átadásakor. A tömegben ugyanis látható egy férfi, akinek sem az öltözéke nem illik bele az összképbe, sem a kezében tartott, szokatlanul modern fényképezőgép.

A képet egyébként több szakértő is szemügyre vette. Megállapították, hogy noha a férfi öltözéke valóban furcsa, egyáltalán nem lehetetlen. A napszemüveg, amit hord, az 1920-as évektől kapható volt, és noha a negyvenes években már nem számított divatosnak, azért akadhatott, aki ilyet ford. Az, ami nyomott mintás pólónak tűnik, feltehetően egy felvarrt minta, méghozzá a Montreal Maroons-é, ami korábban népszerű hokicsapat volt. És a kamera? Bármily meglepő, de a Kodak már gyártott ilyeneket – igaz, rendkívül ritkának számítottak.

Ennek ellenére sokan úgy vélik, mindez csak a helyzet erőltetett kimagyarázása, hiszen ennyi ritkaság (rég divatból kiment napszemüveg, évekkel, évtizedekkel korábban népszerű csapatot reklámozó dísz, rendkívül ritka fényképezőgép) egyszerűen nagyon valószínűtlen, hogy megjelenjen egy képen. Ti mit gondoltok? Időutazót leplez le a kép, vagy csak egy különcöt a negyvenes évekből?

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek