Orbán Viktor: Brüsszel mindig is kormányváltást akart Magyarországon

POLITIK
KÜLFÖLD

Szerző t.t.

Létrehozva: 2024.10.18.

Nő a hadi adó, csökken a reáljövedelem Ukrajnában

Ukrajnában a Legfelső Tanács elfogadta az adóemelésről szóló törvénytervezetet. Hadi adó a túlélésért.

Hadi adó Ukrajnában. A Legfelső Tanács elfogadta az adóemelésről szóló törvénytervezetet.  A katonai illeték, amely korábban a fizetések 1,5%-át tette ki, most 5%-ra emelkedik. A törvénytervezet nagy vitát váltott ki a parlamentben és a társadalomban. Jaroslav Zheleznyak, a Verhovna Rada Pénzügyi, Adó- és Vámpolitikai Bizottságának alelnöke szerint a kormány az adóemelések mellett 10 százalékos inflációt jósol, ami a lakosság reáljövedelmeit is negatívan érintiírja az ukrajnai Szabad Európa rádió.

hadi adó
Hadi adó emeléséről döntöttek Ukrajnában (Fotó: Facebook)

Hadi adó emelése a túlélésért

Denisz Smihal miniszterelnök már augusztusban azt mondta, hogy Ukrajnának jövőre 35 milliárd dolláros költségvetési hiánnyal kell szembe néznie, bár a külföldi partnerek vállalták, hogy ebből az összegből nagyjából 20 milliárd dollárt fedeznek. A „rést” tehát valahogy be kell tömni – írja a Kyiv Independent.
„Utálni fognak minket, de nincs más választásunk” – idézték ukrajnai politikusokat nyugati lapok.
Kijev egyre inkább külső finanszírozási forrásokra támaszkodik, például az EU-tól, az Egyesült Államoktól, a Nemzetközi Valutaalaptól (IMF) és más partnerektől kapott támogatásokra és kölcsönökre, mivel az orosz háború továbbra is súlyosan megterheli az ország gazdaságát.
Oleg Pendzyn közgazdász kifejtette, hogy az árak növekedése a minimálbér vagy a létminimum emelése nélkül a lakosság vásárlóerejének csökkenéséhez vezet.
A rádió újságírói interjút készítettek több nagyváros lakóival. Egyes ukránok készek magasabb adót fizetni, mivel szükségesnek tartják a hadsereg támogatását a háború alatt. Sokan panaszkodnak azonban arra, hogy az adóváltozások miatt a termékek és szolgáltatások amúgy is magas árai még tovább emelkednek.
„Az államnak pénzre van szüksége, és teljesen egyértelmű, hogy törvényes úton kell adót kapni, ugye. De ez nagymértékben érinti a gazdaságot általában, mert mindez az árak növekedéséhez vezet a boltokban. Ez negatív számunkra, az emberek számára” – mondja Ljudmila, egy odesszai lakos.
A törvény kritikusai hangsúlyozzák, hogy az adóemelés csak megnehezíti az amúgy is nehéz háborús körülmények között dolgozó vállalkozások életét. A vállalkozásoknak nincs lehetősége kompenzálni dolgozóit a hadijáradék 3,5 százalékos emelése miatt. Ez azt jelenti, hogy „egy személy egyszerűen 3,5%-kal kevesebb pénzt kap”.
Általánosságban elmondható, hogy a törvény elfogadása ellenére a költségvetési hiány továbbra is jelentős, ennek fedezésére további módokat kell találnia az országnak. Júliusban Szerhij Marcsenko pénzügyminiszter úgy nyilatkozott, hogy Ukrajnában kritikus a helyzet, mert 500 milliárd hrivnyás „lyuk” keletkezett a költségvetésben.

 

 

 

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek