Létrehozva: 2017.03.21.

Ez a pofonegyszerű ötlet véget vet az irodai lábzsibbadásnak!

Naphosszat asztal mellett ülve számítógépen dolgozni egyszerûen egészségromboló. Nem hiszed el, mi az, ami segíthet!

Szerző Gaál József

A Sydney Egyetem végzett először olyan kísérletet, amiben az irodai munkát végző személyek testhelyzetét, egészségét és produktivitását vizsgálták. Az eredmény igen meglepőre sikerült, és azt máris több multinacionális cég alkalmazza!

Az köztudott, hogy káros órákat tölteni egy irodai székben. Az ülő testhelyzet az egyik legnagyobb egészséggyilkos. Nemcsak a gerincoszlopot terheli, hanem növeli az érrendszeri problémák, az infarktus és a rák kockázatát is.

„Mi történik tehát ha egy irodai alkalmazottnak állva kell végeznie a munkáját?”

- tették fel a kérdést az egyetem professzorai. 30, íróasztalnál dolgozó ember viselkedését tesztelték 5 hónapon keresztül. Munkaidejükbe olyan szakaszokat iktattak, amikor állva kellett dolgozniuk. A kísérletben részt vevő alanyok egy része napi két órát is állva töltött,  miközben számítógépén pötyögött. Az ekkor mért adatokat összevetették a teljesen ülő helyzetben mértekkel.

Az eredmény annyira meglepő volt, hogy egyes multinacionális vállalatok máris kötelező állómunkát vezettek be irodai alkalmazottaiknál.

Azok, akik munkaidejük egy részében - de legalább 1-2 órán keresztül - állóhelyzetben dolgoztak, sokkal hatékonyabban végezték teendőiket, minőségi javulás történt munkájukban és boldogabbá váltak. Ezen felül esetükben csökkent az infarktus kockázata, a kórosan elhízottak fogyni kezdtek, a kettes típusú cukorbetegek pedig lényegesen jobb közérzetről számoltak be.

Tehát minden irodai munkásnak javasolják, hogy ha megteheti, akkor párszor 20 perce keljen föl kényelmes székéből és állva folytassa napi rutinját.

origo.hu

Kiderült a folyton vetkőző Elizabeth Hurley hazugsága

origo.hu

Titokzatos ajándék jelent meg Berki Krisztián sírján

borsonline.hu

„Jön a gyerek” – óriási örömhírt jelentett be Tóth Gabi szerelme, Papp Máté Bence

vg.hu

A kínai elnök Magyarországon: így védik a világ egyik legfontosabb emberét – Hszi Csin-ping kínai Rolls-Royce-szal érkezik Orbán Viktorhoz

ripost.hu

A kutatók is elsápadtak attól, ami a tenger mélyén fogadta őket

origo.hu

Lemondott a teljes orosz kormány

mindmegette.hu

Megállíthatatlanul terjed a magyarok körében, egyre többen isszák ezt reggelire

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.delmagyar.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

MEDICINA

Így készíti ki a szervezetünket az óraátállítás

MEDICINA

Csodálatos gyógyereje van a pitypangnak, mutatjuk, hogyan készítsd el

MEDICINA

Ártatlannak tűnhet, ezekkel növeled mégis a demencia kockázatát

MEDICINA

Lehull a lepel! Ezért működnek a mai napig anyáink gyógyító praktikái

MEDICINA

2 egyszerű arcápolási trükk, amitől sokkal gyorsabban eltűnnek a ráncaid

MEDICINA

Ez történik a testeddel, ha nem iszol elegendő vizet

MEDICINA

Nagyon élénk álmaid vannak mostanában? A szakértő megválaszolta, hogy miért

MEDICINA

Fantasztikus gyógyereje van a pitypang virágának, mutatjuk, hogyan készítsd el