RETRO RÁDIÓ

Ez történik a testeddel, ha nem iszol elegendő vizet

Létrehozva2024. 05. 01. 10:00

A megfelelő mennyiségű folyadékpótlás nagyon fontos, de időnként mindenki hajlamos megfeledkezni róla. Pedig mind rövid-, mind hosszútávon durva következményei lehetnek.

A szervezetnek szüksége van a rendszeres hidratálásra, hiszen ettől nemcsak a bőrünk lesz szép, de az idegrendszerünk, belső szerveink is igénylik a megfelelő folyadékbevitelt. Fontos, hogy a cukros üdítők helyett lehetőleg tiszta vizet fogyasszunk, nők esetében az ajánlott mennyiség két liter, férfiaknál naponta két és fél liter. Sokan azonban ennek csak a töredékét fogyasztják, ami egy új kutatás szerint nemcsak rövid távon érezteti a hatásait – például fejfájás, kiszáradás formájában –, de a dehidratáltság összefügghet egyes krónikus betegségek kialakulásával és a korai öregedéssel is, írja az NBC News.

Beautiful,Young,Woman,Drinking,A,Fresh,Glass,Of,Water,At
Fontos a megfelelő mennyiségű folyadékpótlás. Fotó: Krakenimages.com /  Shutterstock

A 25 évig tartó kutatásban több mint 11 ezer amerikai vett részt, akik a kutatás indulásakor 45 és 66 év között voltak, az utolsó vizsgálatokat pedig 70-90 évesen végezték rajtuk. Az NIH tanulmányából kiderült, hogy akik rendszeresen kevés vizet isznak, gyorsabban öregedhetnek, és nagyobb a korai halálozás esélye is esetükben. A felmérés során az NIH szakemberei a résztvevők vérének nátriumszintjével hozták összefüggésbe a hidratáltság mértékét, feltételezve, hogy a magas nátriumkoncentráció azt mutatja, hogy az illető nem fogyasztott elég folyadékot. Azok, akiknek a vérében magasabb volt a nátrium koncentrációja, élettanilag gyorsabban öregedtek, mint akiknek alacsonyabb, és az eltérés a vérnyomás, a koleszterinszint és a vércukorszint terén is megmutatkozott.

Bár a kutatásban résztvevők vérében a nátriumkoncentráció a normál tartományon belül alakult (135 és 146 millimol/liter között), az eredményekből kiderült, hogy akiknél az érték a normál tartomány felső határát súrolta, azoknál 50%-kal nagyobb eséllyel mutatkoztak a korai öregedés jelei, és esetükben a korai halálozás kockázata 20%-kal magasabb volt, mint az alacsonyabb nátriumszintű alanyok esetében. A kutatók szerint az olyan krónikus betegségek kockázata is megnőtt ezen résztvevők esetében, mint a stroke, a cukorbetegség vagy a demencia. Azonban ezek kialakulásának esélye az öregedéssel egyébként is nő, tette hozzá Dr. Natalia Dmitrieva, az NIH kutatója. A tanulmány szerzői kiemelték, hogy további kutatásokra van szükség, hogy kiderüljön, a megfelelő hidratálás segíthet-e az öregedés lassításában, vagy egyes betegségek megelőzésében.

A tanulmány eredményeire hivatkozva Dr. Lawrence Appel, a Johns Hopkins Egyetem klinikai kutatási igazgatója azt nyilatkozta, hogy a folyadékfogyasztás és az életkorral összefüggő betegségek kialakulása közötti kapcsolat egyelőre spekulatív, és a tanulmány eredményei nem támasztják alá, hogy ha több vizet iszik valaki, akkor hosszabb élete lesz, vagy kisebb eséllyel alakulnak ki nála ezek a betegségek. Hozzátette, hogy a nátriumszintet a folyadékbevitel mellett sok más tényező is befolyásolhatja a vérben, például neurológiai problémák, vagy egyes vízhajtók szedése.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.