Létrehozva: 2020.12.20.

Elhalasztja a karácsonyt Schmuck Andor

Rendhagyó, kissé ausztrál karácsony vár jövő május elsején Schmuck Andorra és népes családjára, ugyanis úgy döntöttek, hogy a járványhelyzet miatt tavasszal díszítenek fel egy terebélyes fenyőfát.

Édesanyjának vezetésével néhány nappal ezelőtt rendhagyó családi megbeszélésen vett részt Schmuck Andor.

Fotó: Schmuck Andor

A família stílszerűen csak „operatív örsnek” nevezte el a tanácskozást, amire természetesen a járványhelyzet és a közelgő karácsonyi időszak miatt volt szükség. Schmuck, aki az operatív örs titkárának kiáltotta ki magát, a Ripost-nak árulta el, pontosan milyen döntés is született.

„Muszáj volt felelősségteljesen határoznunk, hiszen a koronavírus nem vicc! Mindent figyelembe véve úgy döntöttünk, hogy jövő május elsején pótoljuk be az idén elmaradó karácsonyt. Fát is díszítünk majd, nem baj, ha meleg van! Tizenketten vettünk részt az operatív örs ülésén, és mind egyetértettünk abban, hogy most különösen fontos az elővigyázatosság. Cserébe viszont jövőre két karácsonyunk is lesz! Egy rendhagyó tavaszi és egy hagyományos téli” – mesélte nevetve a Tisztelet Társaságának mindig optimista elnöke.

Andor, aki december 6-án virtuális Mikulásnak állva teljesítette a jó gyerekek kívánságát, azt is elárulta, a döntés értelmében hogy fog telni az idei karácsonyuk!

Mindenki azt az ajándékot adja a másiknak, hogy bejelentkezik az ingyenes Covid-védőoltásra. Szenteste folyamatos Skype és Messenger- beszélgetést tartunk, valamint minden érintett családtag, este nyolc órától, megnézi a Muzsika hangja című filmet” – tért ki a részletekre Schmuck, aki így minden bizonnyal fiatal feleségével, Eszterrel kettesben ünnepli majd a karácsonyt. Bár ezt egyáltalán nem bánja, már alig várja, hogy enyhüljön a járványhelyzet és májusban operatív örs helyett egy nagy, boldog család legyenek a karácsonyfa körül.

Négy éve több tucat nőt tett boldoggá Schmuck Andor négy éve még szingliként várta az ünnepeket, és ezért egy egészen elképesztő felajánlást tett. Azt ígérte: 80 szépkorú hölggyel ünnepli a szentestét, és ez bizony így is lett!

 

origo.hu

Egy gyilkosságban részt vevő sportolóval erősített a fociválogatott

ripost.hu

Mohásodik a füved a kertben? Ezzel a trükkel tüntetheted el

metropol.hu

Biztonsági őrök léptek közbe Zalatnay koncertjén

magyarnemzet.hu

Orbán Viktortól és Hszi Csin-pingtől zeng a nemzetközi sajtó

metropol.hu

„Röfögést hallottam egy bokorból” - sosem jönnél rá, hogy milyen állatok kószálnak Óbudán

hirtv.hu

Jogász és a MÁV is reagált Magyar Péterék vasúti kocsis esetére

ripost.hu

Végleg szertefoszlott a remény, bejelentést tett a királyi család szóvivője

mindmegette.hu

Ezeket jó, ha tudod a paprikaültetésről, ha bőséges termést szeretnél

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

ripost.hu

Egy korszak lezárul: válogatott csapatkapitánya elhagyja a Fradit

ripost.hu

Kiakadt Kőgazdag Aurél: nem engedik érettségizni

ripost.hu

Autósok százai buknak meg ezen a KRESZ-teszten, pedig alap lenne tudni!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Aggódnak a rajongók, eltűnt Vámos Erika

FÜLES

Megható vallomást tett gyermeke édesanyjáról Curtis

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

„A kilátástalanság, a kérdés, mi lesz velem” - Megmérgezték, megvakult a Házasság első látásra szereplője

FÜLES

Balesetet szenvedett Kőgazdag Csabi, durván összetört a 85 milliós Ferrari

FÜLES

Kiderült, ezért nem találkozott Harry egy rokonával sem angliai útja során

FÜLES

Férjhez ment Kunovics Katinka, Győzike komoly bonyodalmakat okozott az esküvőjén