FÜLES

Szerző Ripost

Létrehozva: 2024.04.22.
Módosítva: 2024.04.22.

Megható vallomást tett gyermeke édesanyjáról Curtis

A rapper közel 4 éve vált el gyermeke édesanyjától, ám meglepő módon a kapcsolatuk jobb, mint a házasságuk idején. Erről mesélt Curtis, Hajdú Péter műsorában...

Curtis és volt felesége, Krisztike 2020-ban döntöttek úgy, hogy pontot tesznek a közös életük végére. Az egykori szerelmesek békében váltak el egymástól, ezért azt is egy évig húzták, hogy hivatalosan is, papírokkal lezárják a kapcsolatukat. A miértekre sosem derült fény, csak annyit mondtak, hogy bár számtalanszor próbálkoztak, nem sikerült megmenteniük a románcukat, ellenben közös kisfiuk, Doncsi örökre összekötik majd őket. Lehet, hogy a magánéletükben nem sikerült dűlőre jutniuk egymással, ám gyermeküket példaértékűen nevelik, sosem vitáztak azon, hogy éppen kinél lehet a kisfiú. Curtis akkor láthatja Doncsit, amikor csak akarja, Krisztike pedig partner mindenben. Ehhez csak az kellett, hogy elváljanak…

Curtis es baratnoje-044-VI
Curtis és volt felesége, Krisztike még 2018-ban... (Fotó: Ripost)

Curtis: Azóta vagyunk jóban, hogy nem vagyunk együtt

A rapper Hajdú Péter műsorában árulta el, hogy 4 évvel a szakításuk után, hányadán állnak most Krisztikével. Mint kiderült, a kapcsolatuk egyre jobb, ehhez viszont az kellett, hogy külön éljenek, és barátként tekintsenek a másikra. Curtis azt is hozzátette, hogy nagyon büszke arra, ahogy Doncsit nevelik, és arra is, hogy bármikor találkozhat a kisfiával.

Doncsival rendszeresen találkozunk, amikor nincs fellépésem, vagy nem dolgozom. Nincs behatárolva az, hogy mikor láthatom őt, közös felügyeleti jog van, nagyon sokat vagyunk együtt, hála Isten

 – kezdte Curtis, majd kitért a volt feleségére is.

„Az édesanyjával jóban vagyunk. Azóta, hogy nem vagyunk együtt. Tök jól neveljük a Doncsit. Mindent megbeszélünk. Működik” – zárta rövidre a rapper, aki most már Barnai Judit kosárlabdázóval alkot egy párt, és tervezik együtt a közös jövőjüket. Az első lépést meg is tették, hiszen egy gyönyörű közös házba költöztek be, már csak az esküvő várat magára és a gyermekvállalás...

293A5215
Curtis nagyon boldog barátnőjével, Barnai Judittal (Fotó: Szabolcs László / Hot! magazin)

 

 

origo.hu

Két pilótát is kizártak az F1 Monacói Nagydíj időmérője után

ripost.hu

Nagy a baj! Mentőhelikopter szállt le az M0-ásra

borsonline.hu

Egyszerre borította a bilit a Tesco több dolgozója, a vásárlók teljesen le vannak fagyva

vg.hu

Napelem: Kína már belefulladt, most Európa jön

ripost.hu

Nem hiszel a szemednek: világsztár mellett feszít PSG Ogli

vg.hu

Azahriah a Puskásban: már tudjuk, mennyi pénzt keresnek a tripla koncerttel – erre még egy magyar zenész se volt képes

ripost.hu

Mi történik a Fradinál? Nem kért a sztárjátékos a csapatból

lakaskultura.hu

Hangulatos pici erkély: ezt a DIY megoldást imádni fogod!

ripost.hu

Durván bekavar az univerzum, drámai fordulat jön 3 csillagjegy kapcsolatában

ripost.hu

Kiszel Tündét Brad Pittbe karolva kapták lencsevégre - Fotó

ripost.hu

Hoppá: több százezer forint borravalót adott T. Danny egy felszolgálónak - videó

ripost.hu

Kifehéredett a táj: Durván elverte a jég ezeket a magyar városokat - Fotók

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Elszólta magát Jakupcsek Gabriella, Bochkor Gáborról fantáziált

FÜLES

Aggódnak a rajongók, eltűnt Vámos Erika

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Kiszel Tündét Brad Pittbe karolva kapták lencsevégre - Fotó

FÜLES

Ilyen tündéri Szabó Erika kisbabája, nem akárki vette kézbe

FÜLES

Hoppá! Teljes titokban megházasodott a gyönyörű színésznő

FÜLES

Nem hiszed el, hogy néznek ki manapság a Knight Rider főszereplői - Fotók