A Mediaworks közleménye: DIGITÁLIS FÓKUSZ, ÚJ TARTALMAK, BŐVÜLŐ EGYÜTTMŰKÖDÉS

POLITIK
FÜLES

Szerző K. C.

Létrehozva: 2024.05.10.
Módosítva: 2024.05.10.

Balesetet szenvedett Kőgazdag Csabi, durván összetört a 85 milliós Ferrari

Közösségi oldalán osztotta meg a megrázó hírt Kőgazdag Csabi.

Mint arról korábban a Ripost beszámolt, Kőgazdag Csabi, vagyis civil nevén Herceg Csabi éppen árulja a házát, több mint negyedmilliárd forintért, azonban még mindig nem derült fény arra, mivel keresi a kenyerét.

Herceg Csabi
Fotó: Herceg Csabi

Mint megtudtuk, a ház 250 négyzetméteres, és Csabika 300 millió forintért adná el. Tartozik hozzá garázs, kert, medence, de még szökőkút is.

Csabi a TV2 kameráinak szívesen mutogatta az aranyszínű Ferrait, amit bevallása szerint sokan béreltnek hisznek, de nem az. Épp emiatt valószínűleg most jó pár álmatlan éjszakája lehet, ugyanis 24 órán át megtekinthető Instagram-történetében arról számolt be követőinek, miszerint balesete volt a luxus autóval.

A fotó láttán szerencsére úgy tűnik, Csabinak nem esett bántódása, ám a 85 millió forintot érő Ferrarinak a hátsó lökhárítójából szinte semmi nem maradt. Mindezt annak ellenére, hogy a milliomos fiatal korábban azt mondta: az arany Ferrarija jobb, mint Jákob Zoltáné. Azonban valószínűleg Csabi nem fogja sokáig hagyni, hogy csodajárgánya így nézzen ki, és hamar rendbe fogja hozatni, hogy ismét együtt róják az utakat. 

Fotó: Instagram

 

 

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek