tóth gabi
A háttérben sokkal komolyabb ok húzódik, mint a monarchia haragja Harry felé, aki korábban áldozatnak állította be magát.
Szinte vitathatatlanná vált a kérdés, miszerint menthető-e Harry herceg és Károly király kapcsolata. Az apa-fia páros az elmúlt évek alatt ugyanis köztudottan eltávolodtak egymástól, ám Károly betegségének híre reményt adott a monarchia követői számára a békülésre. Egészen mostanáig, ugyanis hiába tartózkodott a herceg Angliában a 10. Invictus Játékok alkalmából, mégsem találkozott nagybeteg apjával, miután Károly elvileg nem tudott időt szakítani a fiára.
Sajnálatos módon nem tudnak találkozni Őfensége sűrű programja miatt. A herceg természetes módon megérti az apja kötelezettségeit és az azzal járó priorításokat és reméli, hamarosan találkozhatnak.
Jennie Bond, királyi író szerint ez annak a jele, hogy Károly és fia kapcsolata teljesen megromlott, menthetetlen. Egy "normális helyzetben" ugyanis az apa-fia páros most kihasználná ezt a helyzetet, és a clarense-i ház kényelmében ketten elbeszélgetnének egymással. Pláne azok után, hogy Harry-nek ez az első útja Angliába azóta, hogy fény derült sógornőjének, Katalinnak a rákos megbetegedésére is. Ez azonban nem egy normális helyzet. - írja a Mirror.
Bond ugyanis úgy véli, ennek a visszafordíthatatlan állapotnak a háttérben már nem csak az áll, hogy Harry korábban áldozatnak állította be magát a királyi családdal szemben, hanem az is, hogy a monarchiának egy sokkal komolyabb gonddal kell szembenéznie: a daganatos megbetegedésekkel. Márpedig ennek a helyzetnek jelenleg komoly súlya és hatása van a családon belül, így nem jut idő másra.
Vilmos most mindent megtesz annak érdekében, hogy megvédje a feleségét, épp ezért nem akar most foglalkozni a Harry problémával. Sem most, sem később.
- összegezte.