Donald Tusk: a NATO katonái már Ukrajnában vannak

KÜLFÖLD
Létrehozva: 2017.02.16.

Pokoli Párizs: már a turisták is veszélyben vannak!

Eddig csak az elõvárosok lángoltak, de a tûz mostanra elérte a turisták kedvenc helyeit is!

Montmartre, Gare du Nord és Sacre Coeur – egy rendes Párizsba tartó turista az Eiffel-torony és a Diadalív mellett ezeket is beleilleszti a programjába. Most azonban még a környéken lakó és dolgozó emberek is rettegve menekülnek a híres turistacélpontok közeléből: a gyújtogat tüntetők már Párizs belvárosát is lángba borították!

 

A rendőri túlkapások miatt kirobbant megmozdulás-sorozat február 2. óta forgatja fel a francia főváros életét, ése az elővárosokból csütörtökre átterjedt az agresszió a turistanegyedre is: a randalírozók betörik az ablakokat, kifosztják a boltokat, törmeléket borítanak az utakra, autókat és kukákat gyújtanak fel. Az indulatok megfékezésére kiküldött rendőröket Molotov-koktélokkal, acélgolyókkal és téglákkal dobálták meg, ezért a hatóság könnygázzal oszlatta a tömeget.

A zavargások kezdete óta a rendőrség mintegy 50 embert tartóztatott le. Az indulatok azonban nem csitulnak, egyelőre nem lehet látni, mikor érhetne véget az erőszakos megmozdulás – amely lassan emberéleteket fog követelni.

 

A lakosok rettegése a turistákra is átterjed, ráadásul már további francia népszerű városokban – mint például Toulouse, Rouen, Nantes – is az utcákra vonult a dühös tömeg. Sokan attól tartanak, megismétlődhet a 2005-ös tragédia: ekkor szükségállapotot kellett hirdetni az állandósul zavargások miatt.

Ezúttal azután szabadult el a pokol, hogy a feltételezhetően drogkereskedőként dolgozó 22 éves Theót egy rendőr gumibottal megerőszakolta. A fiatal műtéteken esett át, azóta is kórházban ápolják, míg a rendőrt letartóztatták, és eljárás indult ellene.

origo.hu

Agresszív baloldali fiatalok tomboltak és vertek rendőröket Rómában - videó

origo.hu

Így készül a NATO a világháborúra - drámai képek

metropol.hu

Biztonsági őrök léptek közbe Zalatnay koncertjén

mandiner.hu

Nyugatról odaszúrtak volna Magyarországnak, de hatalmas hibát követtek el

ripost.hu

Férjhez ment Kunovics Katina, Győzike komoly bonyodalmakat okozott az esküvőjén

origo.hu

Hátborzongató titkot mondott a NASA a földönkívüliekről

travelo.hu

Egy teljesen újjászületett fürdő színesíti a hazai kínálatot

ripost.hu

„Tudni kell viselkedni” – kiverte a biztosítékot a Házasság első látásra bombázója

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Ezeknek a csillagjegyeknek szerelmet hoz a nyár, igy készülj fel!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Donald Tusk: a NATO katonái már Ukrajnában vannak

KÜLFÖLD

Macron fenyegető mondataira kemény választ adott Putyin

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

Szívszaggató, miért kellett meghalnia a mosolygós 5 éves lánynak

KÜLFÖLD

Öklömnyi daganatot távolítottak el az agyából: újra meg kellett tanulnia járni a 23 éves férfinak

KÜLFÖLD

„Az én utam itt véget ért” - Saját maga jelentette be a halálát egy TikTokker

KÜLFÖLD

Nincs menekvés: Joe Biden fia biztosan bíróság elé áll, 25 évet is kaphat