Donald Tusk: a NATO katonái már Ukrajnában vannak

KÜLFÖLD
Létrehozva: 2021.06.10.

„Mama, félek” – Kidobta a 3 éves kislányt a hatodik emeleti erkélyről az anyja – Videó

A kisgyermek sírva könyörgött az életéért, de süket fülekre talált. Azonnal szörnyet halt, amint becsapódott a betonba.

Elképesztő borzalmakat kellett átélnie egy Oroszországban élő mindössze hat éves kislánynak, akinek az egyetlen bűne az volt, hogy nem hagyta abba a sírást. Kegyetlen anyja ezután megfogta és büntetésként kilógatta a hatodik emeleti erkélyükről, ám ekkor elszabadult a pokol…

A kislány, Anasztázia kétségbeesetten könyörgött az életéért a saját anyjának. A drámai pillanatokról készült videóban hallható a kisgyermek siránkozása: „Mama, félek”, majd „Félek, nagyon félek, nagyon-nagyon félek!”.

A hatodikról zuhant a halálba
Fotó: videó

A borzalmas felvételen a zuhanás utolsó pillanatai is láthatók, amint Anasztázia egyenesen a földbe csapódik. Az anyja, a 23 éves Anna Ruzankina, ezután a legteljesebb lelki nyugalommal ment le lifttel a földszintre, felemelte kislányát megrázogatta, mintha megpróbálná újraéleszteni, majd karjaiban vitte vissza a lakásba a holttestet.

Az elsődleges információk szerint az anya az erkély pereménél, a pólójánál fogva tartotta a sikoltozó kislányt. Ám egy váratlan pillanatban a ruha elszakadt a gyermek pedig lezuhant.

Az incidensre azután került sor, hogy Ruzankina egy szórakozóhelyen járt, és részeg volt.

Egyik szomszédjuk figyelt fel a megdöbbentő jelenetre, aki mindenről beszámolt a Daily Mail oldalán.

„Egy kislány sikolyára figyeltem fel, majd hirtelen egy tompa puffanást hallottam és a sikoly abba maradt. Amikor kinéztem egy véres kislányt láttam az aszfalton feküdni. Futottam, hogy hívjam a mentőket. Teljesen ledöbbentem” – árulta el a férfi.

A szomszédok szerint az anya azt állította, hogy a gyermek maga mászott fel az erkélyre. Jelenleg még folyik ellene a nyomozás, de ha elítélik, akár 21 év börtönbüntetésre is számíthat.

origo.hu

Gulácsi Péter mindent elveszített

origo.hu

Így készül a NATO a világháborúra - drámai képek

borsonline.hu

Nagyszüleink még ismerték: te vajon tudod, mit jelentenek ezek a régi szavak?

mandiner.hu

Váratlan helyen bukkant fel Novák Katalin

ripost.hu

„Tudni kell viselkedni” – kiverte a biztosítékot a Házasság első látásra bombázója

hirtv.hu

Nógrádi György figyelmeztetése a háborús pszichózis kapcsán + videó

origo.hu

Hátborzongató titkot mondott a NASA a földönkívüliekről

mindmegette.hu

Megállíthatatlanul terjed a magyarok körében, egyre többen isszák ezt reggelire

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

„Az én utam itt véget ért” - Saját maga jelentette be a halálát egy TikTokker

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Donald Tusk: a NATO katonái már Ukrajnában vannak

KÜLFÖLD

Macron fenyegető mondataira kemény választ adott Putyin

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

Szívszaggató, miért kellett meghalnia a mosolygós 5 éves lánynak

KÜLFÖLD

Öklömnyi daganatot távolítottak el az agyából: újra meg kellett tanulnia járni a 23 éves férfinak

KÜLFÖLD

„Az én utam itt véget ért” - Saját maga jelentette be a halálát egy TikTokker

KÜLFÖLD

Nincs menekvés: Joe Biden fia biztosan bíróság elé áll, 25 évet is kaphat