Donald Tusk: a NATO katonái már Ukrajnában vannak

KÜLFÖLD
Létrehozva: 2020.08.11.

Joe Biden fia egy közönséges csaló: gyerektartást nem fizet, de a félmillió dolláros adótartózását azonnal kicsengette

Hunter Biden arcpirító érveléssel úszta meg, hogy pár ezer dollár kelljen fizetnie vér szerinti fia édesanyjának havonta, de a félmilliós tartozását valahogy azonnal át tudta utalta az adóhatóságnak.

Szerző Gaál József

Joe Biden demokrata elnökjelölt fiatalabbik fia, Hunter Biden júliusban 6 nap alatt befizette a közel fél millió dolláros jövedelemadó tartozását az államkasszába, holott egy tavalyi apasági perben még azt mondta a bíróságon, hogy azért nem fizet egykori szeretőjének gyerektartást, mert munkanélküli és szegényes körülmények között éli a mindennapjaitírja a New York Post internetes kiadása.

A Columbia kerületi adó- és bevételi hivatal nyilvántartása szerint Hunter Biden 2017-ben 238 ezer dollár, 2018-ban pedig 215 ezer dollár állami jövedelemadó tartozást halmozott fel. Az illetékes adóhivatal ezért 453.890 dolláros zálogjogot nyújtott be Hunter különböző ingóságaira, arra az esetre, ha az 50 éves vállalkozó nem fizetne hathatós időn belül. Vagyonelkobzásra végül azonban nem került sor, ugyanis a felszólítás utáni hatodik napon a demokrata elnökjelölt fia centre pontosan átutalta a szóban forgó összeget.

Azt nem tudni, hogy Hunter Biden honnan teremtett elő ilyen gyorsan 453 ezer dollárt (133 millió forint), ugyanis a hivatalos adóhatósági dokumentumok alapján jelenleg senkitől sem kap fizetést az Egyesült Államokban. Az viszont biztos, hogy a Joe Biden fia nem először keveredik pénzügyileg visszás ügyekbe.

Ukrajnában például nyomozás folyik ellene, mivel vélhetően édesapja segítségével lett egy ukrán gázipari óriásvállalat, a Burisma Holdings igazgatótanácsának tagja, amivel havonta 50 ezer dollárt keresett, annak ellenére, hogy semmilyen tapasztalata nem volt korábban az energiaszektorban. A koronavírus-járvány előtt a republikánus képviselők és szenátorok Amerikában is szerették volna eljárást indítani ebben az ügyben Hunter ellen, de erre végül nem került sor.

Arról nem is beszélve, hogy egy 2019-es apasági perben, melyet egykori szeretője, egy sztriptíztáncosnő indított Hunter ellen, azt mondta a bíróságon, hogy azért nem fizeti ki a gyermeke után járó jogszerű támogatásokat a nőnek, mert bizonyíthatóan munkanélküli, semmilyen jövedelemre nem tesz szert évek óta és amúgy is jelentős tartozásai vannak. Ez az állítás azért is érdekes, mert Hunter előszeretettel használ egy Porsche Panamera sportautót, illetve tavaly valahogy ki tudott fizetni 2,5 millió dollárt egy hollywoodi luxusingatlanra.

Hunter Biden egyébként a stimuláns kábítószerek rajongója, a kokain és a crack a két nagy kedvence. Ezt onnan tudhatjuk, hogy Huntert legalább két alkalommal vették őrizetbe ezen szerek fogyasztás miatt, egyszer 1989-ben, egyszer pedig 2018-ban. Ezen felül legalább 6 alkalommal járt kábítószer-elvonóra a kokainfüggősége miatt, sőt, egy televíziós interjúban be is vallotta, hogy a méregdrága szer rabja.

origo.hu

Agresszív baloldali fiatalok tomboltak és vertek rendőröket Rómában - videó

origo.hu

Így készül a NATO a világháborúra - drámai képek

metropol.hu

Biztonsági őrök léptek közbe Zalatnay koncertjén

mandiner.hu

Nyugatról odaszúrtak volna Magyarországnak, de hatalmas hibát követtek el

ripost.hu

Férjhez ment Kunovics Katina, Győzike komoly bonyodalmakat okozott az esküvőjén

origo.hu

Hátborzongató titkot mondott a NASA a földönkívüliekről

travelo.hu

Egy teljesen újjászületett fürdő színesíti a hazai kínálatot

ripost.hu

„Tudni kell viselkedni” – kiverte a biztosítékot a Házasság első látásra bombázója

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Ezeknek a csillagjegyeknek szerelmet hoz a nyár, igy készülj fel!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Donald Tusk: a NATO katonái már Ukrajnában vannak

KÜLFÖLD

Macron fenyegető mondataira kemény választ adott Putyin

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

Szívszaggató, miért kellett meghalnia a mosolygós 5 éves lánynak

KÜLFÖLD

Öklömnyi daganatot távolítottak el az agyából: újra meg kellett tanulnia járni a 23 éves férfinak

KÜLFÖLD

„Az én utam itt véget ért” - Saját maga jelentette be a halálát egy TikTokker

KÜLFÖLD

Nincs menekvés: Joe Biden fia biztosan bíróság elé áll, 25 évet is kaphat