Donald Tusk: a NATO katonái már Ukrajnában vannak

KÜLFÖLD
Létrehozva: 2020.07.13.

Joe Biden rokonai visszaeső bűnözők, de börtönbe valamiért egyikük sem került

A demokrata elnökjelölt rokonai tekintélyes bűnlajstrommal rendelkeznek, de valami furcsa és megmagyarázhatatlan okból kifolyólag soha nem kellett börtönbe vonulnia egyiküknek sem.

Joe Biden unokahúga, fia, lánya és testvére is olyan súlyos bűncselekményeket követett el elmúlt évtizedek során, melyekért egy átlagos amerikai állampolgár biztosan hosszú időre rács mögé került volna – írja a New York Post internetes kiadása.

A hírportálon megjelent cikk szerzője szerint a Biden-család tagjait csak azért nem ítélték soha börtönbüntetésre, mert Joe Biden az amerikai politikai élet egyik meghatározó alakja már több mint 20 éve, és mindig megvolt a hatalma ahhoz, hogy kimentse a rokonait a slamasztikából.

Joe Biden unokahúga, a 33 éves Caroline Biden például 2019 augusztusában ittasan és jogosítvány nélkül vezetett Philadelphia külvárosában. Az esettel kapcsolatban egyelőre nem született bírósági ítélet, de ha a korábban rá kiszabott ítéleteket vesszük alapul, akkor vélhetően szárazon megússza majd a dolgot. 2013-ban ugyanis – szintén részegen – elütött egy rendőrt a New York-i Manhattanban, amiért mindösszesen pszichiátriai kezelésekre kellett járnia pár hétig a „dühkitörései” miatt. 2017-ben pedig jogerősen elítélték, mert 110 ezer dollárt (34 millió forint) költött egy lopott hitelkártyáról, de ebben az esetben is sikerült elkerülnie a tényleges szabadságvesztéssel járó büntetést egy, a nyilvánosság számára ismeretlen szövegezésű vádalkuval.

Vélhetően Biden fiatalabbik lánya, a 39 éves Ashley Biden is megjárta volna már párszor a börtönt, ha nem az lenne az édesapja aki. Ashley először 1999-ben került összetűzésbe a hatóságokkal, amikor New Orleans külvárosában egy egyetemi házibulira kihívott rendőrök tetten érték, ahogy erősen ittas állapotban éppen kokaint fogyaszt. Mint később kiderült, ekkor érthetetlen okokból nem vették rendőrségi nyilvántartásba a lány letartóztatását, de az eset után 10 évvel olyan videófelvételek kerültek elő, melyek bizonyították, hogy Ashley fehér port szívott, majd bilincsben vitték el a helyszínről. Az első incidens után három évvel Biden lánya egy tömegverekedésbe is belekeveredett egy chicagói bárban, ahol a kiérkező rendőröket halálosan megfenyegette, majd poharakkal dobálta meg őket. A bunyóban érintett összes embert eljárás aló vonták, kivéve őt, vele szemben ugyanis ejtették a vádakat – vélhetően édesapja közbejárásának köszönhetően.

Biden fiatalabbik fia, az 50 éves Hunter Biden a kábítószerek nagy rajongója, a kokain és a crack a két nagy kedvence. Ezt onnan tudhatjuk, hogy Huntert legalább két alkalommal vették őrizetbe ezen szerek fogyasztás miatt, egyszer 1989-ben, egyszer pedig 2018-ban. Ezen felül pedig legalább 6 alkalommal járt kábítószer-elvonóra a kokainfüggősége miatt, sőt, egy televíziós interjúban be is vallotta, hogy a méregdrága szer rabja.

A Biden-családban mégsem ők, hanem Joe Biden testvére, a 66 éves Francis „Frank” Biden a legsúlyosabb figura. Ahogy arról a RIPOST korábban beszámolt, Francis 1999-óta nem fizetett ki egy 1 millió dolláros kártérítést, amit egy részben általa okozott halálos közúti baleset károsultjainak ítélt meg a bíróság. Saját bevallása szerint 21 éve nincs pénze rendezni a kártérítés rá eső részét, ami ordas nagy hazugság, hiszen feleségével közösen tulajdonol egy 600 ezer dolláros floridai ingatlant, az autógyűjteményéből pedig egy 40 ezer dolláros Range Rover terepjárót használ leggyakrabban. Arról nem is beszélve, hogy Francis több multinacionális nagyvállalat elnökségének is a tagja, melynek köszönhetően több százezer dollár bevételre tesz szerint minden évben. Ezen kívül pedig egy nagy floridai ügyvédi iroda vezetője is.

Francis persze a piti bűnözésben is meglehetősen otthon érzi magát: 2003-ban például egy floridai videotékából próbált meg ellopni két DVD-t az alsógatyájába rejtve. Az ügyben a bíróság végül ejtette lopási kísérlet vádját, ugyanis Francis egyik tárgyaláson sem jelent meg, az ügy pedig elévült. Szintén 2003-ban ittas vezetéssel kapták el Fort Lauderdale-ben, amiért bevonták a jogosítványát, majd egy évvel később le is tartóztatták. Ebben az esetben csak azért kapott felfüggesztett börtönt, mert önként vállalta, hogy részt vesz egy három hónapos rehabilitációs programon.

origo.hu

Itt vannak a pontos részleteket a Békemenetről!

origo.hu

Ilyen állapotban van Bodrogi Gyula a balesete után

borsonline.hu

Óriási a felháborodás emiatt a reklám miatt, már több mint egymillióan látták

magyarnemzet.hu

Ez az év poénja: így csinált bohócot Szentkirályi Alexandra Karácsony Gergelyből

metropol.hu

Biztonsági őrök léptek közbe Zalatnay koncertjén

vg.hu

Ezt nem várta senki: újabb rendkívüli üzemanyagár-változást jelentettek be Magyarországon – véget ért az általános árcsökkentés

origo.hu

Poloska Péter a Mónika show-ban! - itt vannak a legújabb Magyar Péter-mémek

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Borzalmas baleset Budán, rohantak menteni, a villamos is leállt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Donald Tusk: a NATO katonái már Ukrajnában vannak

KÜLFÖLD

Macron fenyegető mondataira kemény választ adott Putyin

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

Nincs menekvés: Joe Biden fia biztosan bíróság elé áll, 25 évet is kaphat

KÜLFÖLD

„Nagyon ijesztő volt” – 2 évesen hall először a siketnek született kislány

KÜLFÖLD

Egy pillanat volt: eltaposta a 2 éves tündéri lányt egy ló

KÜLFÖLD

Két nappal szülés után a temetését kellett szerveznie egy fiatal anyának