Donald Tusk: a NATO katonái már Ukrajnában vannak

KÜLFÖLD
Létrehozva: 2016.03.16.

Angelina Jolie-t és Amal Clooney-t migránsügyben osztják a britek

Hány háza van Angelina Jolie-nak és Amal Clooneynak együttesen? Nyolc. Hány menekültet fogadtak be? Egyet sem, miközben harcos szószólói a menekültek ügyének. Vizet prédikálnak, és bort isznak a sztárok?

A kérdést a Daily Mail teszi fel, és terjedelmes cikkében meg is adja a választ. Angelina Jolie legutóbb egy libanoni menekülttáborban szólította fel a politikusokat a menekültkrízis hatékony és mielőbbi kezelésére, míg George Clooney az amerikai nemzetet ostorozta amiatt, hogy az Egyesült Államok nem hallgatja meg a menekültek segélykiáltását, polgárai elfeledték, kik is ők valójában, vagyis, hogy migránsok valamennyien.

A színész felidézte ír felmenőinek szenvedéseit abból az időből, amikor ősei 1853-ban, a nagy burgonyavész okozta írországi éhínség miatt vándoroltak ki az Egyesült Államokba. Clooney párja, az emberi jogi ügyvéd Amal ehhez a maga részéről egy szíriai menekültek körében felvett interjúban elmondta, hogy  családja 1982-ben vándorolt ki Libanonból a jobb élet reményében, mert akkor az országban véres polgárháború dúlt.

Mindezek fényében igen érdekes – véli a cikk szerzője –, hogy

 

miért csak a szavukat emelik fel a sztárok, hiszen a Clooney házaspárnak 5, Brad Pittnek és Angelina Jolie-nak pedig 3 nem is akármilyen ingatlanja van szerte a világban.

 

Clooneyéknak két villájuk van Olaszországban, egy Los Angelesben, hét nyelven beszélő üdülőjük Mexikóban, nem beszélve angliai kastélyukról, ahol idejük nagy részét töltik.

A Pitt-Jolie párosnak pedig a menekültek elszállásolására kiválóan alkalmas franciaországi kastélyuk mellett az Egyesült Államokban is van két nagy értékű ingatlana.

Jolie összvagyona 272 millió fontra rúg a brit lap szerint, és most bérelt havi 6 millió forintnak megfelelő összegért a családjának egy villát, ám nem talál helyet azoknak, akikért felszólal.

A libanoni menekülttáborban, ahol a színésznő az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának különleges megbízottjaként sajtókonferenciát tartott, valóban nyomorúságos körülmények között tengődnek az emberek, egyre kevesebb a nekik jutó élelmiszer, a gyerekek és a nők folyamatos erőszaknak vannak kitéve, kilátástalan az itt tengődők élete. Jolie szerint nem helyettesíthetjük segélyekkel a válság megoldását, politikai és diplomáciai megoldások kellenek. Szégyenteljesnek nevezte, hogy ettől milyen rettenetesen messzire van a világ.

A cikkhez hozzászóló kommentelők szerint azonban az is szégyenteljes, hogy a sztárok maguk nem járnak elől jó példával, vizet prédikálnak, és bort isznak.

Megkapja a magáét Bob Geldof is

A már leginkább világmentő törekvéseiről ismert zenész szintén nem szállásol el egyetlen migránst sem, annak ellenére, hogy tavaly szeptemberben azt állította, négy menekült családot helyez el villáiban, és undorítónak nevezte az emberek többségének hozzáállását az európai menekültválsághoz.

 

Clooney Merkel mellett áll

Angela Merkel német kancellár a berlini filmfesztivál idején hivatalában fogadta George Clooney-t. A színész és felesége, Amal arról tárgyalt a kancellárral, hogy a művész miként támogatja a Nemzetközi Menekültügyi Bizottság (IRC) munkáját.

 Angela Merkel menekültpolitikájával "teljes mértékben egyetértek" - mondta a megbeszélésen George Clooney.

 Az IRC-t 1933-ban alapították az Egyesült Államokban Albert Einstein kezdeményezésére, azzal a céllal, hogy segítsenek az Adolf Hitler uralmát megszenvedő németeknek.

 

origo.hu

Drámai hír érkezett Ukrajnából, Zelenszkij nem várt lépést tett

origo.hu

Így készül a NATO a világháborúra - drámai képek

life.hu

Senki sem tudja ki ő, mégis mindenki róla beszél: fiatal milliárdos lopta el a showt a Met-gálán

magyarnemzet.hu

Egy influenszer már bánja, hogy elment David Pressman vacsorájára

mindmegette.hu

Ezeket jó, ha tudod a paprikaültetésről, ha bőséges termést szeretnél

vg.hu

Behalhat az internet, 20 éve nem látott mágneses vihar éri el a Földet néhány óra múlva

origo.hu

Hátborzongató titkot mondott a NASA a földönkívüliekről

mindmegette.hu

Rosszul teszed, ha így eszed a tükörtojást! A szakértő elmondja, hogyan illene

ripost.hu

Újabb pofon: Vilmos herceg elutasította Harry herceg kérését

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Ezeknek a csillagjegyeknek szerelmet hoz a nyár, igy készülj fel!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Donald Tusk: a NATO katonái már Ukrajnában vannak

KÜLFÖLD

Macron fenyegető mondataira kemény választ adott Putyin

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

Szívszaggató, miért kellett meghalnia a mosolygós 5 éves lánynak

KÜLFÖLD

Öklömnyi daganatot távolítottak el az agyából: újra meg kellett tanulnia járni a 23 éves férfinak

KÜLFÖLD

„Az én utam itt véget ért” - Saját maga jelentette be a halálát egy TikTokker

KÜLFÖLD

Nincs menekvés: Joe Biden fia biztosan bíróság elé áll, 25 évet is kaphat