NAPI UFÓ

Szerző Ripost

Létrehozva: 2024.06.19.

Időutazó leplezte le a piramisok rejtélyét, igen, az idegenekhez van köze mindennek

Pusztító jóslatot kapott az emberiség. A megpróbáltatások még 2025-ben is folytatódnak!

A magát időutazónak valló Eno Alaric TitkTok-csatornáján válaszolt néhány követő által feltett kérdésre. A jós már számos, emberiséget érintő csapásról adott hírt, és állítja, azért tudja pontosan, hogy mi vár ránk, mert ő maga 2671-ből tért vissza közénk.

Mint elmondta, arra született, hogy időutazó legyen. Egy Vesta nevű cégnek dolgozik, ahol rajta kívül még öt személynek van hozzáférése a titkos helyen tárolt időgéphez. Alaric elárulta a követőinek, jól hiszik, a túlvilág létezik, de egyéb részletet sajnos nem oszthat meg arról, hogy milyen.

Az UFO-k létezését is megerősítette az időutazó. Hozzátette: egy csapat földönkívülinek ráadásul az a célja, hogy visszavegye a Föld fölött az uralmat. "Értesülései" szerint a piramisokat az idegenek helyezték el bolygónkon, ezzel egyértelművé téve a tulajdonjogukat. A Földön jelenleg is tartózkodik alakváltásra képes idegen, aki hamarosan átveszi az Egyesült Államok elnökének a helyét.

Jóslata szerint a 2025-ös év sem alakul majd jól az emberiség számára. Jövőre hurrikánok és földrengések pusztításával kell majd megküzdenünk, a természet minden eddiginél kegyetlenebb lesz velünk szemben.

Természetesen mi magunk sem megcáfolni sem megerősíteni nem tudjuk az önjelölt Nostradamus szavait, így azok, akik valamilyen vetélkedőn az egyiptomi piramisok kérdéskörét kapnák, azért még ne mondják be megfejtésként a földönkívülieket!

 

 

origo.hu

Súlyos balesetet szenvedett a Magna Cum Laude zenekar, mentőhelikopter is érkezett a helyszínre

ripost.hu

Hajmeresztő, mi történt Szoboszlai és a Liverpool között: kitálalt a focista ügynöke

borsonline.hu

Harry herceg üvöltött, amikor meglátta Meghan ajándékát, gyorsan a kukában landolt

hirtv.hu

Mutatjuk, mit reagált Zelenszkij Biden elszólására

ripost.hu

Mit szól ehhez Borka? Csinos, barna hajú lányt ölelgetett Szoboszlai – Fotó

vg.hu

Uniós elnökség: lecsapott a svédek és a litvánok haragja Magyarországra – sorakozik a többi tagállam is

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek a nagy nyári flörtből mély szerelem lehet

astronet.hu

A Gyógyítás angyala segít minket július 12. és 16. között

ripost.hu

Lengyelország bejelentette: totális háborúra készül Oroszországgal

ripost.hu

Most érkezett: Lezárták és áll az egész autópálya, elég nagy a baj

ripost.hu

„Elég nagy a havi rezsim, van több lakásom és kocsim is” – kiderült, miből él ilyen jól valójában a magyar celeb

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NAPI UFÓ

„Akkora lehetett, mint egy teherautó” – Tűzrakás közben találkozott UFO-val a tinédzser

NAPI UFÓ

Tűzbe jöttek az ufóhívők a Google fotója láttán

NAPI UFÓ

Mindenkinek leesett az álla: fényes nappal jelent meg az autópályán egy UFO

NAPI UFÓ

Titokzatos fények és furcsa gömbök: fesztiválozók felett jelentek meg az UFO-k

NAPI UFÓ

Videóra vették az egészet: félelmetes lebegő kör jelent meg az égen

NAPI UFÓ

El akarják titkolni az igazat? Leleplezték a rejtélyes UFO-maradványok titkát!

NAPI UFÓ

Kitálalt Uri Geller: nincs visszaút, ezért jönnek el az idegenek

NAPI UFÓ

Kitálalt a CIA embere: „Kis szőrös, szürke idegenek érkeztek a Földre”