tóth gabi
Végre egy diéta, amellyel akár napi fél kilót is leadhatsz, miközben koncentrálsz, és kicsattansz az energiától. Jól hangzik? Íme, a golyóálló diéta, amely futótűzként terjed a tengerentúlon.
A golyóálló kávéról biztos hallottál már: a vajjal és közepes szénláncú triglicerideket tartalmazó olajjal ízesített kávé egész nap ébren tart. A vaj segíti a koffein felszívódását, így az jobban hat, mint ha egyszerűen lehajtanál egy feketét.
És arról hallottál-e, hogy van ennek egy diéta-változata is? Sok benne a zsíros étel, közepes mennyiségű a fehérje, és kevés a szénhidrát, néha pedig böjtölni is kell, de a végeredmény: lerobbannak rólad a kilók.
Az étrendet 2014-ben alkotta meg a tech-cégvezetőből biohackerré avanzsált Dave Asprey, aki maga is súlyos elhízással küzdött. Huszonéves korában 136 kilót nyomott, és közelében sem volt az egészségnek, Így aztán csináld-magad módon bevezetett néhány változtatást a saját életében, hogy jobban működjön a teste (ezt nevezi ő biohacking-nek). Étrendje gyulladáscsökkentő hatású, nem kell benne éhezni, mégis hozzásegít a gyors fogyáshoz és a csúcsteljesítményhez.
A golyóálló diéta a ketogén diéta egyik ciklikus változata. Heti 5-6 napig kell zsírban gazdag, de szénhidrátban szegény keto ételeket enni, majd 1-2 szénhidráttöltő napot tartani. A keto napokon az elfogyasztott kalóriák 75 százaléka zsírból, 20 százaléka fehérjéből, míg 5 százaléka szénhidrátból származik. Ez a ketózis állapotába juttatja a szervezetet, amikor a test nem a szénhidrátokat, hanem a zsírraktárakat használja fel ahhoz, hogy energiát nyerjen.
A szénhidrátos napokon viszont a máskor engedélyezett 50 gramm szénhidráton fölül is lehet fogyasztani. Annyi megkötés van, hogy a szénhidrátnak elsősorban édesburgonyából, sütőtökből és rizsből kell származnia. Így sikerülhet elkerülni a hosszú távú fehérjediéták káros hatásait, például a székrekedést és a vesekövet.
A diéta alapja pedig a vajjal, és közepes szénláncú triglicerideket tartalmazó olajjal felturbózott ún. „golyóálló kávé”, amely csúcsra járatja az agyat, és elnyomja az éhséget. Ezen kívül a nap bizonyos szakaszában, nevezetes kora estétől reggelig tartózkodni kell az evéstől.
A golyóálló diétába nem illik bele a tej, a szójatej, az előre csomagolt gyümölcslé, valamint az üdítők és a sportitalok. A nyers káposztafélék és a spenót, a cékla, a gomba és a konzerv zöldségek szintén tiltottak, ahogy a zsíros csirkehúsok, a növényi olajok, az étkezési zsírok és a margarin, valamint a szárazbab, a hüvelyesek és a földimogyoró is. Tilos a joghurt, a sajt, a fagyi, valamint a nagyüzemi hús és a hoganyban gazdag tengeri halak, a zab, a hajdina, a quinoa, a búza és a krumpli. Nem ajánlott a dinnye, a mazsola, az aszalt gyümölcs, a lekvár és a gyümölcskonzerv, valamint az előre csomagolt salátaöntet, a cukor, az agavé-szirup, és a mesterséges édesítőszer sem.
Fogyasztható viszont a golyóálló kávé, a zöld tea, a kókuszvíz, a karfiol, a spárga, a saláta, a cukkini és a főtt brokkoli, a főtt spenót és kelbimbó, a tojás, a vaj, a halolaj és a pálmaolaj, a kókusz, az olívabogyó, a mandula és a kesudió. Fehérjeforrásként ehetsz marha- és bárányhúst, valamint lazacot, szénhidrátként pedig édesburgonyát, sárgarépát, fehér rizst. Szabadon ehető az áfonya, a málna és az avokádó, valamint a legtöbb fűszer, édesítőszerként pedig a cilit, az eritrit és stevia.
A golyóálló diéta hatásosságát egyelőre nem igazolta a tudomány, és valószínűleg nem is való mindenkinek. Asprey érvelése a káros és hasznos élelmiszerek felsorolásánál sok helyütt sántít, és az emberi test működését is nagyon leegyszerűsítve magyarázza. A szigorú szabályok pedig felboríthatják az étkezéssel kapcsolatos hozzáállásodat, folytonos odafigyelést igényelnek.
Reggeli: golyóálló kávé
Ebéd: tojással töltött avokádó salátával
Vacsora: hamburgerhús zsemle nélkül, karfiolpürével.
Reggeli: golyóálló kávé
Ebéd: tonhalas tekercs tortilla helyett salátalevélbe tekerve
Vacsora: steak főtt spenóttal és fűszervajjal
Reggeli: golyóálló kávé
Ebéd: brokkoli-krémleves főtt tojással
Vacsora: lazac uborkával és kelbimbóval
Reggeli: Golyóálló kávé
Ebéd: chili bárányhússal
Vacsora: sertéssült spárgával
Reggeli: golyóálló kávé
Ebéd: rozmaringos csirkecomb bőr nélkül, brokkolileves
Vacsora: citromos sült hal salátával.
Reggeli: golyóálló kávé
Ebéd: hajában sült édesburgonya
Vacsora: gyömbéres-kesudiós sütőtökleves sült sárgarépával
Nassolás: bogyós gyümölcsök
Reggeli: golyóálló kávé
Ebéd: sült hal cukkinivel
Vacsora: húsleves