Donald Tusk: a NATO katonái már Ukrajnában vannak

KÜLFÖLD
Létrehozva: 2021.03.11.

Merkely Béla: 1000 ágyat szabadítottak fel a fertőzöttek számára

A rektor szerint az egészségügy a korábbiakhoz képest 20-25 százalékkal jobban terhelhető.

Soha nem voltak még annyian kórházban koronavírus-fertőzéssel, mint most a harmadik hullámban és a súlyos esetek száma is példa nélküli. A Portfolio kérdésére a Semmelweis Egyetem (SE) rektora elmondta: a magyar egészségügy és így az SE teherbíró képességét is számottevően növeli, hogy az egészségügyi dolgozók elsőként kaphatták meg Magyarországon a védőoltást. „Így annak ellenére, hogy a Covid-19 brit mutációja nagyon agresszív, gyorsan terjed és a korábbiaknál jóval több megbetegedést idéz elő, az egészségügyi ellátók – számításaim szerint – a korábbiakhoz képest 20-25 százalékkal jobban terhelhetők.”

Fotó: MTI / Kovács Tamás

Az SE az egyik legnagyobb Covid-ellátóhely az országban, jelenleg ezer ágyat szabadítottak fel a koronavírusos betegek számára. Mindeközben a kollégák közötti megbetegedések aránya drasztikusan csökkent az átoltottság hatására, jelenleg 4 ezrelék – mondta Merkely Béla.

origo.hu

Hátborzongató felfedezés: földönkívüliekké alakulnak a Nemzetközi Űrállomáson

origo.hu

Így távozott Magyarországról Hszi Csin-ping a történelmi látogatás után - kép

metropol.hu

Itt vannak a bizonyítékok, a Fradi óriásit nyert Sztankoviccsal

magyarnemzet.hu

Anyagilag jobban jár, ha veszít a Real Madrid ellen a Dortmund

ripost.hu

Igazán jó a helyesírásod? Ebből a tesztből kiderül!

vg.hu

Szomorú felvételek: egykori Malév-gép szenvedett balesetet Afrikában

origo.hu

Az Egyesült Államok szerint az atomháború az egyetlen megoldás

travelo.hu

Videó: Egész nap élőben követheted a seregélyesi gólyacsalád izgalmas életét

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Ezeknek a csillagjegyeknek szerelmet hoz a nyár, igy készülj fel!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Letartóztatták a budapesti Antifa-támadás újabb német gyanúsítottját

POLITIK

Ukrajnában petíciót tettek közzé nyugati csapatok behívására

POLITIK

Ukrán tábornok: a csatatéren nem lehet lezárni a háborút

POLITIK

Szintet lépett a háborús őrület: Katonákat és dollárszázmilliárdokat küldenének Ukrajnába

POLITIK

Az oroszok áttörésre készülnek Ukrajnában?

POLITIK

Sokak szemét csípi, hogy hozzánk jön a kínai autógyár

POLITIK

Zelenszkij leváltotta saját testőrparancsnokát

POLITIK

Már 380 kínai vállalat működik Magyarországon