POLITIK

Szerző Ripost

Létrehozva: 2024.05.10.

Zelenszkij leváltotta saját testőrparancsnokát

Merénylet előkészítésével gyanúsítanak két ezredest.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök csütörtökön kiadott rendeletében menesztette hivatalából az állami tisztségviselők, köztük az ő személyi védelmét is ellátó Ukrán Állambiztonsági Hivatal (UDO) vezetőjét, Szerhij Rugyot.

A döntést az államfő nem indokolta. Rugy 2019 óta vezette a hivatalt.

Két nappal ezelőtt hozta nyilvánosságra az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) és a kémelhárítás, hogy merényletkísérleteket hiúsítottak meg Zelenszkij és más magas rangú ukrán politikai, illetve katonai vezetők ellen, amelyeket az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) tervelt ki – emlékeztetett az Ukrajinszka Pravda hírportál.

A szakszolgálatok leleplezték az állambiztonsági hivatal két ezredesét, akiket a nyomozás eredménye szerint az FSZB beszervezett a merényletek végrehajtásával megbízott ügynökhálózatba.

A két tisztet hazaárulás és terrortámadás elkövetésében való közreműködés gyanújával letartóztatták.

Orosz hackerek feltörték több ukrán és lett tévécsatorna műholdjelét csütörtökön, amelyek így a moszkvai győzelem napi katonai díszszemlét közvetítették – közölte Ivars Abolins, a lett médiafelügyelet vezetője.

A tisztségviselő szerint Lettországban a Balticom internet- és televíziós műsorszolgáltatót érte támadás. Ukrajnában a StarLightMedia és az Inter csoport csatornáinak műholdas adását törték fel – erősítette meg az ukrán országos televízió- és rádióműsor-tanács. Az ukrán szolgáltatók egy alternatív jelvételi módra, IPTV-re váltottak át, hogy helyreállítsák adásukat.

Később oroszországi régiókból jelentették tévécsatornák feltörését. A Meduza és a Szirena című, orosz nyelvű internetes oldalak szerint a moszkvai katonai díszszemle közvetítése megszakadt Baskírföldön, az Orenburgi, az Omszki és az Irkutszki területeken, és helyette az Ufanet orosz műsorszolgáltató előfizetőinek az ukrajnai háborúval kapcsolatos felvételeket mutattak.

Ezenkívül Oleg Krjucskov, az Oroszország által 2014-ben annektált Krím félsziget vezetőjének tanácsadója is arról tett bejelentést a Telegramon, hogy „az ellenség” feltörte egy helyi tévéadó adásait.

Vlagyimir Zelenszkij államfő elbocsátotta a katonai szolgálatból Valerij Zaluzsnijt, az ukrán fegyveres erők korábbi főparancsnokát, egy másik rendelettel pedig Ukrajna londoni nagykövetévé nevezte ki – derült ki az elnöki honlapon csütörtökön közzétett rendeletekből.

Az elbocsájtó elnöki rendelet szerint Valerij Zaluzsnij tábornok egészségügyi okokból lemond a katonai szolgálatról, de megmarad számára a katonai egyenruha viselésének joga.

Korábban az ukrán médiában

olyan információk jelentek meg, amelyek szerint Zaluzsnij a télen, még nagy-britanniai nagyköveti kinevezése előtt átment egy katonai orvosi vizsgálaton, amelyen a bizottság alkalmatlannak találta a katonai szolgálatra

– írta az Ukrajinszka Pravda hírportál.

2024 márciusában vált ismertté, hogy Zelenszkij egyetértett Zaluzsnij jelölésével a londoni nagyköveti posztra, az ukrán külügyminisztérium pedig elküldte a brit félnek az erről szóló megkeresést.

Az elnöki honlapon közzétett másik rendelet szerint Zelenszkij felmentette Szerhij Lupancsukot az ukrán hadsereg különleges műveleti erőinek parancsnoki posztjáról, és az Ukrajna hőse címmel kitüntetett Olekszandr Trepakot nevezte ki erre a pozícióra.

Lupancsuk – aki előtte az ukrán katonai hírszerzésnél dolgozott – 2023 novemberében vette át a különleges műveleti erők vezetését.

Egész hivatali ideje alatt soha nem mutatták meg Lupancsuk arcképét. Nyilvános források szerint utóda, Trepak jelenleg is a különleges műveleti erők kötelékében teljesít szolgálatot dandártábornoki rendfokozatban. Az új parancsnok korábban részt vett a donyecki repülőtér védelmében.

19 halott ukránt találtak Romániában. Eddig.

Megközelítőleg 11 ezerre tehető azoknak az ukrán állampolgároknak a száma, akik az ukrajnai háború miatt illegálisan lépték át Románia északi határát – közölte csütörtöki sajtóértekezletén Florin Coman, a román határrendészet máramarosszigeti (Sighetu Marmatiei) regionális felügyelőségének vezetője.

Az Agerpres hírügynökség által idézett regionális parancsnok szerint az idei év első négy hónapjában több mint 1200 határsértést regisztráltak, amelyek során 2373 ukrán állampolgár érkezett illegálisan Romániába: 1028 Máramaros, 1066 Szucsáva és 279 Szatmár megye területén, túlnyomó többségük pedig ideiglenes védelmet kért Romániától.

Kiemelte:

2023-ban enyhén csökkent a zöldhatáron észlelt ukrán állampolgárok száma a háború első évéhez képest, de idén ismét megnőtt a határsértések száma.

Az Ukrajnával közös határszakasz 367 kilométeres északi részéért felelős máramarosszigeti határrendészet vezetője elmondta: a hatáskörébe tartozó három megyében a tavalyi év azonos időszakához képest az első négy hónapban megduplázódott (1062-ről 2373-ra emelkedett) a határsértők száma.

Elmondása szerint az ország északi részén illegálisan Romániába átlépő ukrán állampolgárok közül sokan életveszélybe kerültek, eddig 19 ukrán holttestét fedezték fel román területen.

„Sokan a Tisza hideg és örvénylő vizében, vagy a Máramarosi-havasok több, helyenként 1900 méteres magasságot meghaladó részén próbáltak átjutni a határon, megfelelő felszerelés nélkül. Az ukrajnai konfliktus kezdete óta 19 ukrán állampolgárt találtunk holtan: 11-et a Tisza román partján, 8-at a Máramarosi-havasokban” – közölte Florin Coman.

Hozzátette:

a bajba jutott ukrán állampolgárok megmentését célzó beavatkozások többségében együttműködnek a Máramaros megyei Salvamont hegyimentő szolgálattal.

A határrendészek, a hegyimentők és a tűzoltók 72 közös mentőmisszióban vettek részt a Máramarosi-havasokban az ukrajnai háború kezdete óta, amelyek során 108 ukrán állampolgárt sikerült megmenteniük. Idén mér 20 ilyen küldetésük volt, és 36 ukrán állampolgárt mentettek meg – mondta a román határrendészet máramarosszigeti regionális felügyelőségének vezetője.

Egy ukrán nagy hatótávolságú drón csapást mért csütörtökön az oroszországi Baskírföldön lévő, a Gazprom orosz óriásvállalathoz tartozó szalavati kőolajfinomítóra – közölte az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) az Ukrajinszka Pravda hírportállal. A drón eltalált egy krakkoló – szénhidrogént tartalmazó anyagot hevítéssel átalakító – egységet. Az SZBU kiemelte, hogy a drónjuk történelmi rekordot állított fel, mivel 1500 kilométer távolságot tett meg.

A Gazprom Nyeftyehim Szalavat Oroszország egyik legnagyobb olajfinomító és petrolkémiai termelőkomplexuma. Benzin, gázolaj és egyéb kőolajtermékek gyártására specializálódott – írta az ukrán hírportál.

Az SZBU-nál arról is beszámoltak, hogy drónjaik eltaláltak két olajátrakodó telepet az oroszországi Krasznodari területen, az Anapa melletti Jurovka faluban.

 

Az SZBU szerint ezek az olajraktárak olyan átrakodó létesítmények, amelyekből a Krím félszigeten lévő orosz csapatokat látják el üzemanyaggal.

Az Ukrajinszka Pravda visszautalt arra, hogy az orosz média csütörtökre virradó éjjel történt dróntámadásról számolt be Jurovka községben, és arról is írt, hogy az oroszországi Belgorod városában robbanások történtek, és nagykiterjedésű tüzek keletkeztek.

Az ukrán hírportál arra emlékeztetett, hogy az ukrán szakszolgálatok az esetek zömében hivatalosan nem kommentálják az orosz hadiipari komplexum és a védelmi ipart tápláló oroszországi létesítmények elleni dróntámadásokat, ugyanakkor az SZBU és a katonai hírszerzés többször is hangsúlyozta, hogy ezek legitim célpontok, mivel Ukrajna az ellene tíz éve megindított háborúban erőfölénnyel rendelkező agresszor országgal áll szemben.

Nazar Volosin, a keleti országrészben harcoló Horticja hadműveleti és stratégiai csapatcsoport szóvivője egy csütörtöki tévéműsorban elmondta, hogy katonáik megsemmisítették az orosz támadócsoportok egy részét, amelyeknek sikerült benyomulniuk egy üzembe a donyecki régióban, Krasznohorivka városában.

Az orosz veszteség mértékéről nem ejtett szót.

Biztosított afelől, hogy az ukrán erők visszatartják az orosz csapatok előrenyomulását Krasznohorivkában és környékén, ahol heves harcok dúlnak.

Mikola Olescsuk, az ukrán légierő parancsnoka arról számolt be, hogy az éjjel az ukrán légvédelem 17 Sahid csapásmérő drónt semmisített meg Odessza térségében abból a húszból, amellyel Oroszország Ukrajnát támadta.

Az ukrán vezérkar csütörtöki harctéri helyzetjelentése szerint az orosz hadsereg ukrajnai embervesztesége hozzávetőleg megközelítette a 479 ezret. Az ukrán erők szerdán megsemmisítettek egyebek mellett 11 orosz harckocsit, 23 tüzérségi és egy légvédelmi rendszert, valamint 47 drónt.

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek