Donald Tusk: a NATO katonái már Ukrajnában vannak

KÜLFÖLD
Létrehozva: 2021.02.18.

Muszlim maffiaklán tagjaira csaptak le a kommandósok

A nagyszabású akció során két férfi vettek őrizetbe a német hatóságok.

A német rendőrség és a különleges erők egy összehangolt akcióban több mint 25 berlini és brandenburgi ingatlanban razziáztak csütörtökön a hajnali órákban. A célpontok egy közel-keleti muszlim maffiacsalád, az úgynevezett Remmo-klán tagjai voltak – írja a német Bild internetes kiadása.

A berlini ügyészség tájékoztatása szerint az akció során két embert vettek őrizetbe. Ellenük a lőfegyverek forgalmazására, a nagyszabású kábítószer-kereskedelemre és az erőszakos bűncselekményekre vonatkozó törvények megsértésének vádjával indítottak eljárást, melyben az adóhatóság is részt vesz a feltételezett adócsalások miatt.

A Remmo-klán tagjai mellett, a rendőrség egy csecsen bűnszervezetre is lecsapott. Sajtóbeszámolók alapján a hatóságok attól tartottak, hogy bandaháború robbanthat ki a két társaság között, miután a csecsenek megtámadták a Remmo-család tagjait, amit aztán megtoroltak. A két csoport állítólag fegyverszünetben állapodott meg, miután Manuel Charr szír-libanoni profi ökölvívó közvetítette közöttük.

Ahogy arról a RIPOST korábban beszámolt, a Remmo-család két tagját, Mohamed és Abdul Majed Remmot decemberben őrizetbe vette a német rendőrség. A gyanú szerint mindketten tagjai voltak annak a bűnszervezetnek, ami ellopta a Residenzschloss-gyűjtemény legértékesebb ékszereit a szász választófejedelmek és királyok drezdai palotájából 2019. november 25-én.

A szír és libanoni gyökerekkel rendelkező Remmo-család tagjai egyébként a berlini alvilági élet meghatározó szereplői. Rablásokkal, zsarolással, fegyver- és drogkereskedelemmel tettek szert vagyonra és hírnévre. A népes rokonság több tagját tavaly ítélték el a berlini Bode Múzamban történt 2017-es rablás miatt, mely során egy 100 kilós aranyérmét loptak el.

origo.hu

Közröhej tárgya lett a Bayern és Harry Kane - BL-mémek

ripost.hu

A Házasság első látásra szereplője hű társra lelt

borsonline.hu

Íme Nostradamus hátborzongató jóslata: ő ül idén Károly király trónjára

ripost.hu

Szívrohamot kapott a magyar kézilabdázó, híreket kaptunk az állapotáról

hirtv.hu

Ez várhat Szoboszlaira a Liverpoolban

origo.hu

Órákon belül hatalmas napkitörés éri el a Földet

mindmegette.hu

Rosszul teszed, ha így eszed a tükörtojást! A szakértő elmondja, hogyan illene

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Égben írt szerelem? Három csillagjegy szívét dobbantja meg az univerzum!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Donald Tusk: a NATO katonái már Ukrajnában vannak

KÜLFÖLD

Macron fenyegető mondataira kemény választ adott Putyin

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

„Nagyon ijesztő volt” – 2 évesen hall először a siketnek született kislány

KÜLFÖLD

Egy pillanat volt: eltaposta a 2 éves tündéri lányt egy ló

KÜLFÖLD

Két nappal szülés után a temetését kellett szerveznie egy fiatal anyának

KÜLFÖLD

Gyászol a rádiós: 12 hét alatt veszítette el szeretett édesanyját