
kulcsár edina
Korona, szobor, Dárdai-lelátó vagy gyaloghintós furikázás?
A berlini csapat végre győzött, és ismét a klasszikus Dárdai-stílusban futballozott.
A gyanúsítottak több mint fele külföldi.
Az orvosok már nem tudták megmenteni az életét.
Pirotechnikai eszközökkel és vasrudakkal támadtak.
Egy ember meghalt, legalább egy tucatnyi pedig megsérült.
Egyik áldozatát azért szúrta torkon az elkövető, mert nem tetszett neki, hogy nő létére dolgozik.
Bud Spencer, azaz Carlo Pedersoli generációkat kötött össze. Gyerekek és unokáik együtt nevettek Banános Joe-n vagy akár a Bűnvadászokon! A filmsztár halálának ötödik évfordulóján, június 27-én egyedülálló múzeum nyílik a német fővárosban.
A nagyszabású akció során két férfi vettek őrizetbe a német hatóságok.
A drukkerek a stadion bejáratánál üzentek a vezetőknek.
A berlini Kreuzberg városnegyedben kezdett lövöldözni egy támadó.
A rendőrég tájékoztatása szerint tengernyi bizonyíték áll rendelkezésre arról, hogy a fiatal gyanúsított a radikális iszlám híve.
A jobboldali politikusnak orvosi igazolása volt arról, hogy egészségügyi okok miatt nem tud maszkot hordani. de az egyenruhásokat ez sem érdekelte.
A híres vendéglátóhely tulajdonosai így adtak hangot annak, hogy nagyon nem tetszik nekik az újabb országos lezárás.
A német hatóságok közlése szerint egy férfi több baleset okozója is volt a Berlint elkerülő autópályán kedd este. Az iraki migráns Allah akbart kiáltott, és közölte, hogy aki közelebb megy, az mind meghal.
A berlini szenátus által frissen közzétett statisztikából kiderül, hogy idén nem volt olyan nap a német fővárosban, amikor ne esett volna legalább egy ember áldozatul súlyos nemi erőszaknak.
Egy helyi lakos buktatta le a ravaszdit.
Gyalogosok közé hajtott egy autós vasárnap reggel Berlinben. Az elsődleges vizsgálatok szerint baleset történt, amelynek következtében hét ember sérült meg.
Nem lennénk meglepve, ha kiderülne, hogy Soros György biztosítja az anyagi hátteret ehhez a döbbenetes ötlethez.
Több száz ember tüntetett szombaton Berlin központjában a korlátozó intézkedések ellen.