Orbán Viktor: Brüsszel mindig is kormányváltást akart Magyarországon

POLITIK
Létrehozva: 2024.05.10.

Új élet: A szingliségtől jött meg VV Virág esze?

Az egykori villalakó sokat változott az utóbbi időben, elkerülik a botrányok, és építi a saját egzisztenciáját. VV Virág nemrég új infókat árult el vállalkozásáról, amit sok szabadideje miatt nyit.

VV Virág úgy tűnik, igyekszik távol maradni a zűrösebb egykori énjétől, és tiszta lapot akar nyitni az életében, valószínűleg toxikus párjával is szakítottak. Mint arról a Ripost korábban beszámolt, új vállalkozásba kezd a vetkőzés mellett, vagy helyett! Ugyanis az egykori valóságshow-szereplő pillásnak áll, amiről nemrég több részletet is elárult követőinek.

VV Virág
VV Virág nagyon tűzbe jött új élete kapcsán (Fotó: RTL)

Megvan a helye és a nyitás időpontja VV Virág új üzletének

Nemrég a fiatal lány a közösségi oldalán árult el bennfentes információkat, illetve hogy mennyire várja már a vendéget egy kis kényeztetésre. Ebből is az látható, hogy talán már benőtt a feje lágya Virágnak, és komoly munkával építi saját egzisztenciáját.

„Már csak a pillás ágy van vissza, meg a pillák, és ezek a kiscsipeszek, úgyhogy júniustól lehet hozzám jönni. Csacsogunk, az lesz a legjobb, a kényelem és a csajoskodás felső foka lesz. Szóval már nagyon-nagyon várom, remélem ti is – mesélte izgatottan Virág, aki azt is elárulta, hogyan lehet megtalálni.

Egyébként Budán lesz a XI. kerületben, úgyhogy lehet jönni hozzám. Ami még plusz dolog, hogy hétvégén is fogok pillázni. Időm mint a tenger úgyis, szóval szerintem plusz jó dolog

 – mesélte a közösségi oldalán Virág.

Szakíthatott párjával is?

Bár Virágnak láthatóan javult a magatartása, nem olyan rég még a botrányaitól volt hangos az internet. Párjával többször is összebalhézott, egyes vitáik tettlegességig is fajultak. Nem egyszer került ki videó a lány közösségi oldalára, ahol poharak, tányérok repültek. Azonban az utóbbi időben a rajongóinak is feltűnt, hogy sokkal összeszedettebb és rendezettebb az élete. Mint fentebb is idéztük, Virág azt mondta, hogy sok szabadideje van, így feltehetően szakított egykori szerelmével, aki miatt folyton belesodródhatott a botrányokba!

 

 

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek