Donald Tusk: a NATO katonái már Ukrajnában vannak

KÜLFÖLD
Létrehozva: 2021.03.04.

A pofátlanság teteje: két rokkant helyet foglalt el méregdrága autójával – fotó

Közfelháborodást váltott ki egy bevásárlóközpontban a tiszteletlen módon parkoló sofőr. Azóta sem tudni ki lehetett a vétkes.

Elképesztő felháborodást keltett egy kék McLaren 570GT sofőrjének a parkolási stílusa.

Az ausztráliai Melbourne parkolóházban fényképezték le a luxuskocsit, amint két mozgássérült parkolóhelyet is elfoglalva állt meg. Ráadásul úgy, hogy a mellette lévő kocsinál helyet sem hagyott a beszállásra.

A nem mindennapi esetet az egyik felháborodott szemtanú meg is örökítette, majd feltette közösségi oldalára. A fényképből és a leírásból pedig az is kiderült, hogy nem rendelkezett mozgássérült parkolóhelyre feljogosító igazolvánnyal.

https://www.facebook.com/photo/?fbid=10224439348998915&set=g.558151434219607

Egy másik szemtanú később azt kommentálta, hogy a szűkös hely miatt, a gyermekéért siető édesanya, a hátsó ajtón kényszerült beszállni eltorlaszolt kocsijába.

A pofátlan autóst próbálták megkeresni a bevásárló központban, de egész nap nem reagált a felhívásokra – írja a Daily Star. Többen és abbéli véleményüket osztották meg a „Australian Disability Parking Wall of Shame” nevű csoportba, hogy el kellett volna vontattni a luxus kocsit. Az, hogy pontosan mi lett a történet vége, arról nem számoltak be.

https://www.facebook.com/photo/?fbid=10224439348758909&set=g.558151434219607

origo.hu

Itt vannak a pontos részleteket a Békemenetről!

origo.hu

Így készül a NATO a világháborúra - drámai képek

borsonline.hu

Nagyszüleink még ismerték: te vajon tudod, mit jelentenek ezek a régi szavak?

hirtv.hu

Vezércikk – Kesereg a nyugati sajtó és a hazai ellenzék, amiért Magyarországnak megéri Kínával barátkoznia + videó

metropol.hu

Biztonsági őrök léptek közbe Zalatnay koncertjén

vg.hu

Nagy csomagot és szép reményeket hagyott Magyarországon a kínai elnök Hszi Csin-ping

origo.hu

Hátborzongató titkot mondott a NASA a földönkívüliekről

travelo.hu

Két szomszédunkat is beszavazták a világ 20 legszebbnek ítélt országa közé

ripost.hu

Óráink vannak hátra, brutális napkitörés várható

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Férjhez ment Kunovics Katina, Győzike komoly bonyodalmakat okozott az esküvőjén

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Donald Tusk: a NATO katonái már Ukrajnában vannak

KÜLFÖLD

Macron fenyegető mondataira kemény választ adott Putyin

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

Szívszaggató, miért kellett meghalnia a mosolygós 5 éves lánynak

KÜLFÖLD

Öklömnyi daganatot távolítottak el az agyából: újra meg kellett tanulnia járni a 23 éves férfinak

KÜLFÖLD

„Az én utam itt véget ért” - Saját maga jelentette be a halálát egy TikTokker

KÜLFÖLD

Nincs menekvés: Joe Biden fia biztosan bíróság elé áll, 25 évet is kaphat