Donald Tusk: a NATO katonái már Ukrajnában vannak

KÜLFÖLD
Létrehozva: 2016.11.15.

Hazudtak az embereknek: rengeteg terrorista van a menekültek között

Egy évvel ezelõtt az osztrák kormány úgy vélte, kicsi a valószínûsége annak, hogy terroristák bújhatnak meg a menekültek között. Most beismerték, tévedtek...

Az osztrák Szabadságpárt (FPÖ) vezetője, Heinz-Christian Strache hivatalos kérdést intézett az osztrák kormányhoz. Azt szerette volna megtudni, hány iszlamista terrorista van Ausztriában, és hogyan jutottak be az országba. A válasz sokkolta a közvéleményt. Ugyanis 287 feltételezett terroristáról tudnak Ausztriában, közülük 114 biztosan menekültként érkezett az országba.

Fontos kiemelni, hogy egy évvel ezelőtt, a migránsáradat indulásakor a nyugati vezetők szinte egybehangzóan állították: elképzelhetetlen, hogy a menekültek között veszélyes terroristák is meghúzzák magukat. Felháborító, hogy ezek az emberek menekültként, forintra átszámítva, havonta 250 ezer forintot kapnak, ráadásul ingyen járhatnak mozikba, koncertekre - írja a krone.at.

Strache szerint tarthatatlan, hogy közveszélyes terroristákat pénzel az osztrák állam. Az FPÖ elnöke úgy véli, azonnali hatállyal ki kell őket utasítani az országból.

A belügyminisztérium szóvivője ezzel szemben elmondta:

Felesleges pánikot kelteni, az osztrák kormány minden  gyanús személyt megfigyelés alatt tart...

Sokan vannak azonban, akik úgy vélik, hogy Ausztria ezzel a hozzáállással lényegében egy ketyegő bombán ül. 

Tanfolyam: hogyan legyél ügyes menekült!

Az Iszlám Állam terrorszervezet már arra is kiképzi az embereit, hogyan kell menekültként viselkedniük. Hiszen a céljuk az, hogy harcosaik mindaddig észrevétlenek maradjanak, amíg meg nem kapják a támadásra felszólító parancsot. 

Forrás: Welt am Sonntag

 

origo.hu

Drámai hír érkezett Ukrajnából, Zelenszkij nem várt lépést tett

origo.hu

Így készül a NATO a világháborúra - drámai képek

metropol.hu

Biztonsági őrök léptek közbe Zalatnay koncertjén

mandiner.hu

Váratlan helyen bukkant fel Novák Katalin

ripost.hu

„Csak bámult rám” – Háromméteres UFO zuhant le a család kertjében - Fotó

mandiner.hu

Lázár János hazai pályán mosta fel a padlót a gyurcsányista városvezetővel

origo.hu

Hátborzongató titkot mondott a NASA a földönkívüliekről

astronet.hu

Május havi horoszkóp 2024: nagy fordulatok jönnek

ripost.hu

Férjhez ment Kunovics Katina, Győzike komoly bonyodalmakat okozott az esküvőjén

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Ezeknek a csillagjegyeknek szerelmet hoz a nyár, igy készülj fel!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Donald Tusk: a NATO katonái már Ukrajnában vannak

KÜLFÖLD

Macron fenyegető mondataira kemény választ adott Putyin

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

Szívszaggató, miért kellett meghalnia a mosolygós 5 éves lánynak

KÜLFÖLD

Öklömnyi daganatot távolítottak el az agyából: újra meg kellett tanulnia járni a 23 éves férfinak

KÜLFÖLD

„Az én utam itt véget ért” - Saját maga jelentette be a halálát egy TikTokker

KÜLFÖLD

Nincs menekvés: Joe Biden fia biztosan bíróság elé áll, 25 évet is kaphat