Donald Tusk: a NATO katonái már Ukrajnában vannak

KÜLFÖLD
Létrehozva: 2017.08.20.

Egy MSZP-hez köthető személyt is őrizetbe vettek Izraelben

A hét elején bombaként robbant a hír, hogy letartóztattak több milliárdos üzletembert és politikai tanácsadót Izraelben. A bûnlajstrom meglehetõsen hosszú, az õrizetbe vettek között pedig ott van az az Tal Silberstein is, aki a Medgyessy-kormány megbízásából készített lejárató kampányokat a 2000-es évek elején.

Medgyessy Péter miniszterelnöksége idején az MSZP több tízmillió forinttal tömte ki azoknak az amerikai cégek képviselőinek a zsebét, akiknek az volt a dolguk, hogy tanácsokat osztogassanak a miniszterelnöknek. A 2000-es évek elején meglehetősen sok kritika érte az akkori MSZP-SZDSZ-es kormánykoalíciót a túlnyomóan negatív és lejárató jellegű kampányaik miatt. Szakértők egyetértenek abban, hogy Medgyessy Péter ezeknek az akcióknak köszönhetően került hatalomra 2002-ben.

Főagytrösztjük az az izraeli származású Tal Silberstein volt, akit pár nappal ezelőtt vettek őrizetbe Izraelben több másik társával együtt. Silbersteinéket csalás, pénzhamisítás és pénzmosás gyanúja miatt tartóztatták le.

Nem ez az első eset azonban, hogy az izraeli üzletemberek és politikai tanácsadók rács mögé kerülnek. 2013 márciusában már egyszer elrendelte egy romániai bíróság az előzetes letartóztatást Silbersteinék esetében. A vád ellenük akkor is – egyebek mellett - kenőpénz átadása, sikkasztás és csalás volt.

Slamasztikában az osztrák baloldal is

A botrány kirobbanása óta a legnagyobb bajban Christian Kern van. A baloldali osztrák kancellár tanácsadói pozícióját ugyanis szintén Tal Silberstein tölti be. Ausztriában két hónap múlva előrehozott választásokat tartanak, és a jelenlegi hírek fényében meglehetősen nehéz helyzetbe kerülhet a szociáldemokrata Kern.

A közmegítélésen még az sem javít, hogy az osztrák baloldali párt azonnal megszakított minden kapcsolatot Silbersteinékkal. Az izraeli tanácsadó több nagyhatalom vezetőjét is hatalomra segítette korábban.

Részese volt például annak idején Bill Clinton kampánycsapatának, de egyesek szerint Julia Timosenkó ukrán kormányfő is főleg Silberstein több „kiváló” tanácsa miatt került hosszú évekre börtönbe.

origo.hu

Itt vannak a pontos részleteket a Békemenetről!

origo.hu

Így készül a NATO a világháborúra - drámai képek

borsonline.hu

„2 napja szültem meg a kislányom, és el kellett kezdenem szervezni a saját temetésemet”

vg.hu

Órákon belül megzavarodhat az internet és a GPS – közeleg a mágneses vihar, infografikán mutatjuk

life.hu

Met-gála 2024: A Bridgerton-sorozat sztárjai is tündököltek

hirtv.hu

Bayer Zsolt bemutatta a Magyar Péter-féle korlátozás „legfontosabb” eszközét + videó

origo.hu

Hátborzongató titkot mondott a NASA a földönkívüliekről

ripost.hu

„Könnyek szöktek a szemembe” – Szoboszlai hódolója meghatotta Kloppot

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Lehull a lepel, a korábbi csapattárs elárulta, milyen lesz Szoboszlai jövője a Liverpoolnál

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Donald Tusk: a NATO katonái már Ukrajnában vannak

KÜLFÖLD

Macron fenyegető mondataira kemény választ adott Putyin

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

Szívszaggató, miért kellett meghalnia a mosolygós 5 éves lánynak

KÜLFÖLD

Öklömnyi daganatot távolítottak el az agyából: újra meg kellett tanulnia járni a 23 éves férfinak

KÜLFÖLD

„Az én utam itt véget ért” - Saját maga jelentette be a halálát egy TikTokker

KÜLFÖLD

Nincs menekvés: Joe Biden fia biztosan bíróság elé áll, 25 évet is kaphat