Donald Tusk: a NATO katonái már Ukrajnában vannak

KÜLFÖLD
Létrehozva: 2020.03.27.

Átbulizták a lappangási időt: New Orleans a pokol kapujában áll

Az Egyesült Államok egyik legfertőzöttebb nagyvárosa New Orleans.

A hatalmas tömeget vonzó New Orleans-i karnevál, a Mardi Gras okozhatta a koronavírus robbanásszerű elterjedését Louisiana állam legnagyobb városában, ahol két hét alatt gyorsabban nőtt a betegek száma, mint bárhol a világon.

A helyi belbiztonsági minisztérium egy szakembere szerint New Orleans a koronavírus-járvány gócpontjának számít Louisiana államban, ahol hivatalosan eddig 23 050 megbetegedést és 83 halálesetet regisztráltak, ezek nagyjából felét New Orleansban (997 megbetegedést és 46 halálesetet).

Fotó: AFP

„Az immár vesztegzár alatt álló Louisiana államban két hét alatt szökött fel nulláról ezerre a koronavírus-esetek száma, gyorsabban, mint bárhol a világon” – mutatta ki a Louisianai Egyetem.

New Orleansban március 9-én jelentették az első megbetegedést, és mindössze hét nap kellett ahhoz, hogy elérjék a százat, és további négy nap, hogy elérjék a 300-at a Data Center független elemzőközpont szerint.

A helyi egészségügyi szervek szerint a New Orleans-i fertőzési ráta a legmagasabbak közé tartozik az Egyesült Államokban, csak néhány New York állambeli megye előzi meg.

Egyes szakértők szerint „minden a karneváli szezonnal, a február 25-i híres Mardi Gras felvonulással és a résztvevők százezreivel kezdődött”.

Az egy hónapig tartó farsangi szezont záró húshagyókeddi parádé volt a kiindulópontja a járványának. Már tudjuk, hogy a karneválra érkezett látogatók terjesztették el a vírust másutt, tehát bizonyítható, hogy a Mardi Gras idején már jelen volt a városban a kórokozó” – mondta az MSNBC tévében Rebekah Gee, az állam volt egészségügyi illetékese.

A világ minden tájáról érkezett emberek ott voltak a menetekben, az utcabálokon. Megosztották egymással a színes műanyag gyöngysorokat, a söröspoharakat, és nemcsak a gyöngyöket szórták szét, hanem a vírust is

– mondta a szakember.

A „diagnózissal” lényegében egyetért a belbiztonsági minisztérium jelenlegi illetékese, Collin Arnold is.

A járvány megfékezésére John Bel Edwards kormányzó hétfőn megtiltotta az állam 4,6 millió lakójának, hogy alapos indok nélkül elhagyja otthonát. New Orleansban már múlt péntek óta korlátozzák a kijárást.

 

origo.hu

Második gyerekét várja a magyar szupermodell

origo.hu

Így távozott Magyarországról Hszi Csin-ping a történelmi látogatás után - kép

borsonline.hu

31 ezerről leárazva 900 forintra: őrült akció miatt rohamozták meg a vásárlók a Lidl-t

hirtv.hu

Konteósra vette a figurát Magyar Péter Miskolcon

metropol.hu

Szörnyen néz ki Gérard Depardieu, tolószékbe kényszerült

vg.hu

Mágneses vihar: reagált a Budapest Airport, kiderült, lesznek-e járatkésések a ferihegyi repülőtéren

origo.hu

Az Egyesült Államok szerint az atomháború az egyetlen megoldás

travelo.hu

Bejártuk tavasszal az Isztriát, zöldebb volt, mint a trópusok

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Jákob Zoltán átlépett egy határt! Nincs visszaút

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Donald Tusk: a NATO katonái már Ukrajnában vannak

KÜLFÖLD

Macron fenyegető mondataira kemény választ adott Putyin

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

Szívszaggató, miért kellett meghalnia a mosolygós 5 éves lánynak

KÜLFÖLD

Öklömnyi daganatot távolítottak el az agyából: újra meg kellett tanulnia járni a 23 éves férfinak

KÜLFÖLD

„Az én utam itt véget ért” - Saját maga jelentette be a halálát egy TikTokker

KÜLFÖLD

Nincs menekvés: Joe Biden fia biztosan bíróság elé áll, 25 évet is kaphat