Donald Tusk: a NATO katonái már Ukrajnában vannak

KÜLFÖLD
Létrehozva: 2018.02.14.

A pápa a migránsok védelmében emelte fel a szavát

A pápa élesen bírálta a médiában megjelent, migránsokról szóló híradások egy részét.

Miután pár napja az olaszországi Maceratában tüzet nyitott egy férfi afrikai bevándorlókra, úgy érezte a pápa, hogy fel kell emelnie a szavát. Az egyházfő egy vatikáni rendezvényen élesen bírálta a média egyes szegmenseit, mert szerinte azok sokszor bemocskolják a bevándorlókat, sőt esetenként még az igazságot is elferdítik. Ferenc pápa azt mondta, feltehetőleg azért lőtt a férfi afrikai migránsokra, mert pár nappal korábban egy nigériai illegális bevándorló feldarabolt egy 18 éves olasz lányt.

Majd a pápa egy másik esetet említett. Korábban egy olasz lapban olvasott egy cikket, aminek az volt a címe:

Ebben a faluban történt idén a legtöbb nemi erőszak – az elkövetők 40 százaléka bevándorló.

Az egyházfő szerint ez is a bemocskolás egy fajtája, mivel a maradék 60 százalékról senki nem beszél, pedig azok az elkövetők olaszok voltak. Az érdekes gondolatmenet miatt sokan felhúzták a szemöldöküket.

Olaszországban egyébként választási kampány folyik, a voksolásra pedig március első hétvégéjén kerül majd sor. A kampány központi témája a migráció, és az országban tartózkodó migránsok kezelése. Szakértők szerint az a párt gyűjtheti be a legtöbb voksot, amelyik valós megoldásnak tűnő javaslatokkal tud előállni.

origo.hu

Gulácsi Péter mindent elveszített

origo.hu

Így készül a NATO a világháborúra - drámai képek

life.hu

Megnősült Jon Bon Jovi fia: az esküvőt Las Vegasban tartották

mandiner.hu

„Micsoda képmutatás", „Németország elviselhetetlen" – a németek harcba szálltak Magyarországért

ripost.hu

Ezeknek a csillagjegyeknek szerelmet hoz a nyár, igy készülj fel!

hirtv.hu

Nógrádi György figyelmeztetése a háborús pszichózis kapcsán + videó

origo.hu

Hátborzongató titkot mondott a NASA a földönkívüliekről

mindmegette.hu

Ezeket jó, ha tudod a paprikaültetésről, ha bőséges termést szeretnél

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Kiakadt Kőgazdag Aurél: nem engedik érettségizni

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Donald Tusk: a NATO katonái már Ukrajnában vannak

KÜLFÖLD

Macron fenyegető mondataira kemény választ adott Putyin

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

Szívszaggató, miért kellett meghalnia a mosolygós 5 éves lánynak

KÜLFÖLD

Öklömnyi daganatot távolítottak el az agyából: újra meg kellett tanulnia járni a 23 éves férfinak

KÜLFÖLD

„Az én utam itt véget ért” - Saját maga jelentette be a halálát egy TikTokker

KÜLFÖLD

Nincs menekvés: Joe Biden fia biztosan bíróság elé áll, 25 évet is kaphat