Létrehozva: 2021.06.06.

Újra balhézott, két hét magánárkát kapott a móri mészáros

Nyolc ember életét oltotta ki a társával a móri bankban, majd a cellában mintarab lett. Mostanáig, Weiszdorn Róbert újabban balhézik, ezért most a legszigorúbb büntetést szabták ki rá a börtönben.

Februárban már megrovásban részesítette a Kozma utcai börtön igazgatója Weiszdorn Róbertet, aki akkor a járványügyi szigorítások ellen lázadt fel. A móri mészáros most újra nem bírt magával: a szóbeli megrovás után ezúttal a legszigorúbb büntetést, két hét magánzárkát kapott.

Weiszdorn idén már a második balhéját követte el

Weiszdorn februárban az ellen lázadt fel, hogy a pandémia miatt lezárták a börtön udvarának nagyobb részét, ekkor látványosan körbesétált az elzárt területen is. Ez éppen elég volt egy szóbeli megrováshoz. A móri mészáros ezúttal sokkal nagyobbat vétett: egy mobiltelefont rejtett el a cellájában, amit egy másik rabbal oszt meg. Bár a rabok használhatnak telefont, azon csak korlátozott ideig beszélhetnek szeretteikkel. Weiszdornnak nyilván ebből lett elege, és többet szeretett volna kint lévő szeretteivel, szüleivel és gyermekeivel beszélni.

A móri mészáros a legszigorúbb büntetést kapta, amikor megtalálták nála a telefont. „Idáig tényleg semmi gond nem volt Róberttel, most pedig rövid időn belül kétszer is nagyot hibázott. Először a járvány miatti szigorú szabályok ellen lázadt fel, most pedig jött a tiltott telefon ügy. Az elsőért még csak szóbeli megrovást kapott, most azonban már nem úszta meg ennyivel. Biztos vagyok benne, hogy itt a rossz szériának vége szakad és újra mintarabként viselkedik majd a védencem – mondta el a Blikknek Weiszdorn ügyvédje, dr. Lichy József.

origo.hu

Új hírek érkeztek a szlovák miniszterelnök állapotáról

ripost.hu

Ez most jól jön, Szoboszlai óriási előnybe került a Liverpool edzőjénél

borsonline.hu

Csillogóan tiszta sütőrács, súrolás nélkül? Ezzel a módszerrel könnyen elérheted!

ripost.hu

Szabad-e megenni a kukacos cseresznyét?

mandiner.hu

Putyinék szerint Magyarország példátlan nyomás alatt áll – az okát is elmondták

ripost.hu

Pénzhoroszkóp: ennek a 3 csillagjegynek nyár végére brutálisan tele lesz a tárcája

travelo.hu

Bűze miatt szinte eláll a lélegzet San Diego botanikus kertjébe nyíló óriás virágtól

ripost.hu

A tudósok is elsápadtak attól, ami az óceán mélyén felbukkant

ripost.hu

Ledöbbentek a rajongók: elképesztő dolog derült ki Michael Jacksonról

ripost.hu

Áll a bál Moszkvában: Sztankovicsnak máris hadat üzentek

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: ha ezt helyesen megoldod, az emberek felső 2 százalékába tartozol

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HARCÉL

Kocsis Máté: Nem közös európai háborúskodás kell, hanem béke

HARCÉL

Orbán Viktor és Volodimir Zelenszkij telefonon tárgyalt

HARCÉL

Menczer Tamás: A június 9-i választás tétje háború vagy béke

HARCÉL

Kovács Zoltán: Magyarország tekintélyének, becsületének és intézményrendszerének megvédése kötelességünk

POLITIK

Orbán Viktor: Minden héten közelebb vagyunk a háborúhoz

POLITIK

Deutsch Tamás: Újabb világháborút jelent, ha Európa harcoló félként belesodródik a háborúba

POLITIK

Merényletet tervezett Zelenszkij két ezredese.

POLITIK

Európai katonákkal akarják pótolni az ukránok veszteségeit