LELKIZŐ

Szerző

Létrehozva: 2024.06.01.

„Elengedtem a múltat...” — nem békül volt feleségével a magyar énekes

A zenész nehéz időszakot tudhat maga mögött, hiszen nemrég tönkrement a házassága. Kis Bódi Guszti a nulláról építette ezután újra az életét, ám elmondása szerint, most már sínen van, és megtalálta azt is, ami boldogságot ad neki.

Kis Bódi Guszti először a Borsnak árulta el, hogy feleségével hullámvölgybe került a házasságuk, ám akkor még senki sem sejtette, hogy ennek válás lesz vége. Az élet azonban másképp rendelkezett, így 15 év után a zenésznek új életet kellett kezdenie, miután hivatalossá vált a kapcsolatuk vége. Bár egy ilyen szituációt nehéz feldolgozni, úgy tűnik, hogy Gusztinak sikerült...

Kis Bódi Guszti 293A9727
Válásuk után Kis Bódi Guszti felesége nélkül kezdett új életet, lezárta a múltat (Fotó: Szabolcs László)

Kis Bódi Guszti: Van, amikor csendben kell maradni

A zenészt telefonon értük utol, s arra voltunk kíváncsiak, hogy érzi magát most, a történtek után. Meglepetésünkre azt mondta, hogy régen nem volt ilyen jól, mint mostanában, ugyanis megtalálta az életben azt, ami boldoggá teszi.

Minden rendben van velem, alakulok!

– kezdte lapunknak Kis Guszti, aki elmesélte, hogy a napjai nagy részét most a zene tölti ki. Tele van tervekkel, és egy különleges duettel is készül. 

„A zene tölti ki most az időmet. Szerencsésnek mondhatom magam, mert vannak már lekötött fellépéseim, készülnek a dalaim Zseraldinával és forognak a klippek is. 

Emellett a nagybátyámhoz is bejelentkeztem, elkezdtem dolgozni vele az építőiparban.

Lelkes vagyok, vannak terveim, helyre jöttem a történtek után és elengedtem a múltat is... – mondta az énekes, ám jól tudjuk, hogy egy korábbi interjúban még úgy fogalmazott: szeretné visszakapni a feleségét. Ez azonban már nincs így...

Túlléptem Adrin, elfelejtettem, ami történt, de a jövőben nem szeretnék a magánéletemről beszélni.

„Megtanultam, hogy van, amikor csendben kell maradni, és ez egy olyan szituáció.

Én már csak előre tekintek a jövőbe, és építem a karrierem, az életem!

– tette hozzá Kis Guszti, aki nem kívánt kitérni döntésének a miértjére.

 

origo.hu

Elmondjuk, hogy juthat tovább a magyar válogatott

ripost.hu

Végre: Ponekker Virágra újra rátalált a szerelem a válás után

mindmegette.hu

Elbúcsúzhatunk a felvágottaktól is: ezek az élelmiszerek tűnnek el a boltok polcairól

mandiner.hu

„Szabadságot Gigi D'Agostinónak!” – komoly fricskát kapott a német társadalom a magyar szurkolóktól (VIDEÓ)

ripost.hu

A tudósok is kővé dermedtek attól, ami az óceán mélyéről előkerült

mandiner.hu

A magyar szurkolóknak üzent a román politikus (FOTÓ)

ripost.hu

Most érkezett: mentőhelikopter szállt le az M5-ösön, roncsok mindenütt

astronet.hu

Jupiter az Ikrekben: jön a szerencsés változás

ripost.hu

Elég okos vagy, hogy hiba nélkül kitöltsd ezt a tesztet?

ripost.hu

„Behúzza a hasát” - Melltartóban pózolt Gáspár Evelin, kapott hideget-meleget

ripost.hu

3 csillagjegynek különös üzenetet küld idén nyáron az őrangyala

ripost.hu

Zokogva vallott Celine Dion: nem énekelhet többé

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

A Viszkis vallomása: "Az első rablás után összehánytam magam"

LELKIZŐ

„Csak menekültem" - Krausz Gábor megszólalt a háborúról, ő is a béke pártján áll

LELKIZŐ

Se veled, se nélküled: Durva, ami ezekkel a magyar sztárpárokkal történik

LELKIZŐ

Üzent a túlvilágról Berki Krisztián szelleme

LELKIZŐ

Döbbenetes titkot árult el Tóth Gabi: válása miatt elvesztette élete egyik legfontosabb emberét

LELKIZŐ

Zokogva vallott Celine Dion: nem énekelhet többé

LELKIZŐ

„Egy apa hatása” - Elolvadsz Rácz-Gyuricza Dóra friss babafotójától

LELKIZŐ

Végre: Ponekker Virágra újra rátalált a szerelem a válás után