RETRO RÁDIÓ

Kovács Zoltán: Magyarország tekintélyének, becsületének és intézményrendszerének megvédése kötelességünk

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2024. 04. 04. 17:55
Frissítve2024. 04. 04. 18:22

A nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár keményen reagált az olasz antifasiszta apjának megalapozatlan vádaskodására.

Kovács Zoltán videóban reagált Ilaria Salis apjának vádaskodására. Mint ismert, a szélsőbaloldali terrorista tavaly februárban szó szerint embervadászatot folytatott Budapest utcáin a társaival.

"Szervezetten, csoportosan, előre megfontolt szándékkal azért érkeztek Magyarországra, hogy általuk "fasisztának gondolt" embereket megtámadjanak. Tették mindezt hátulról úgy, hogy esélye sem volt a megtámadottaknak védekezni, rendkívül súlyos sérüléseket, illetve maradandó sérüléseket okozva az áldozatoknak" - idézte fel a Facebookra feltöltött videójában a történteket Kovács Zoltán, aki hozzátette: az elmúlt napokban, hetekben Salis apja bejárta az egész nyugat-európai és az amerikai sajtót, sőt még az Európai Parlamentbe is eljutott, és olyan súlyos, megalapozatlan vádakat fogalmazott meg újfent, illetve csatlakozott a már meglévő megalapozatlan vádakhoz, amely mellett nem lehet szó nélkül elmenni.

Ilaria Salis a bírósági tárgyaláson. Fotó: Origo

"Maga tette politikai témává a saját lánya ügyét, most pedig csodálkozik azon, hogy ezekre a megalapozatlan vádakra politikai válaszok születnek. Édesapaként talán érdemes elgondolkodni, hogy hogyan keveredhet újra egy ilyen ügybe a lánya, hiszen nem előzmények nélkül való ez az ügy sem" - hangsúlyozta az államtitkár, majd kiemelte: egy rendkívül súlyos bűncselekményről van szó, amelynek a büntetési tétele is rendkívül súlyos a magyar jogrendszerben. 

Amikor pedig politikai vádakat fogalmaznak meg ellenünk, ne csodálkozzon senki azon, hogy politikusok fognak kiállni megcáfolni ezeket a vádakat, hiszen Magyarország tekintélyének, becsületének, az intézményrendszer, ez esetben a bíróságok függetlenségének a megvédése, az bizony kutya kötelességünk

- emelte ki Kovács Zoltán.

A videót itt nézheted meg:

 

 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.