INSIDER

Szerző WM

Létrehozva: 2024.06.01.

Több százezren érkeznek ma az ország minden pontjáról a fővárosba

Az egész világon egyedülálló rendezvénynek számító Békemenetre több százezer embert várnak. Az eseményen beszédet mond Orbán Viktor miniszterelnök is.

Minden idők legnagyobb Békemenetére készülnek ma, június 1-én a szervezők. Ifjabb Lomnici Zoltán, a Civil Összefogás Fórum (CÖF) és a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖKA) szóvivője úgy fogalmazott, hogy még soha annyi üzenetet nem kaptak az anyaországi és a külhoni magyarság részéről, mint az elmúlt hetekben

A legutóbbi Békemeneten félmillió ember vett részt, a szervezők a mai rendezvényre még ennél is több embert várnak. / Fotó: Facebook

Az alkotmányjogász tájékoztatott: idén június 1-én a tizedik alkalommal szervezik meg a CÖF–CÖKA és szellemi honvédői által 2012-ben életre hívott Békemenetet, vagyis egy kerek, jubileumi számhoz érkezett a rendszerváltás utáni Magyarország legnagyobb tömegeket megmozgató civil kezdeményezése.

A legutóbbi, 2022-es békemeneten a CÖF–CÖKA elnöke, Csizmadia László tájékoztatása szerint közel félmillió ember vett részt. Éppen ezért vitán felül áll az alkotmányjogász szerint, hogy egy ilyen társadalmi erőt képviselő tömegrendezvény megkérdőjelezhetetlen üzenetet hordoz és elvitathatatlan bizonyítéka egy nép akaratának: esetünkben a béke iránti vágynak.

Orbán Viktor szintén részt vesz az eseményen, délután 3 óra után beszédet is mond a Margitszigeten.

 

A mai Békemenet gyülekezője 11 órakor kezdődik a Lánchíd pesti oldalán, majd a menet 13 órakor indul meg és a Széchenyi téren, az idősebb Antall József rakparton, a Jászai Mari téren és a Margit hídon keresztül éri el a Margitszigetet.

11 órától gyülekező, 13 órától indul a menet, a Margitszigeten 15 órától mond beszédet Orbán Viktor. / Forrás: Magyar Nemzet

A Békemenet jelszava: eddig, és ne tovább

Legyen június elsején a Margitsziget szimbolikusan a béke szigete. 

A szervezők közleménye szerint Brüsszel háborúra készül, a magyar dollárbaloldali politikusok pedig támogatják ebben:

Az európai vezetők háborús lázban égnek. Pénz, fegyverek és harci eszközök küldése után már tervezik a katonai segítségnyújtást is. Sőt a francia elnök már az atomfegyverek használatáról is megnyitná a vitát. Meg kell állítanunk a háborús őrületet! Mi, magyarok a világháborúk borzalmai árán tanultuk meg, hogy a béke és csakis a béke az egyetlen elfogadható álláspont. Magyarország ma a béke szigete. És azt szeretnénk, ha ez így is maradna.

Június 9-én is a békéről döntünk

Orbán Viktor a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország című műsorának adott interjújában úgy fogalmazott, hogy a magasztos eszmék nem lehetnek fontosabbak az embereknél. A kormányfő közölte: a végső mentsvár Európában az emberek szava és hangja. Ha van valódi kérdés, akkor a háború és a béke kérdése, az az. Bízik benne, hogy az európai választáson megnő a békepárti erők száma. Kifejezte reményét, hogy legalább a háborúba sodródás dinamikáját meg lehet fékezni.   

A miniszterelnök korábban úgy fogalmazott: 

"El kell mennünk és a békére kell szavaznunk június 9-én!

Csak a Béke! Csak a Fidesz!" - jelentette ki a kormányfő. 

A Békemenetről készült videónkat itt tudod megnézni: 

 

 

origo.hu

Szoboszlai nélkül edzett a magyar válogatott - videó

ripost.hu

„Behúzza a hasát” - Melltartóban pózolt Gáspár Evelin, kapott hideget-meleget

borsonline.hu

Műveltségi kvíz: ha 7-re tudod a választ, már átlag felett vagy!

mandiner.hu

Így reagált a német sajtó német-magyar mérkőzésre

ripost.hu

Megsúgták az égiek, ez a 3 csillagjegy a legjobb szerető!

mandiner.hu

Havas Henrik alpári módon rúgott Orbán Viktorba

ripost.hu

Zokogva vallott Celine Dion: nem énekelhet többé

mindmegette.hu

Elbúcsúzhatunk a felvágottaktól is: ezek az élelmiszerek tűnnek el a boltok polcairól

ripost.hu

3 csillagjegynek különös üzenetet küld idén nyáron az őrangyala

ripost.hu

A tudósok is kővé dermedtek attól, ami az óceán mélyéről előkerült

ripost.hu

„Nagyon le van lakva szerencsétlen” – Kulcsár Edina felismerhetetlen, durván beszóltak neki a követői

ripost.hu

Elég okos vagy, hogy hiba nélkül kitöltsd ezt a tesztet?

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Top 5 hazugság: Magyar Péter folyamatosan hazudozik, saját híveinek is

INSIDER

Brüsszel bosszúja: Mi védjük Európát, mégis gigabüntetést kaptunk

INSIDER

Kormányinfó: kiderült, mit gondol a kormány a választás eredményéről

INSIDER

Megállapodott Orbán Viktor és a NATO-főtitkár: nem mennek magyar katonák Ukrajnába

INSIDER

Keményen leszólta Magyar Pétert a baloldal ikonikus alakja

INSIDER

"Szó sem lehet róla, hogy a Fidesz egy szélsőségesen magyarellenes párttal üljön egy frakcióban az EP-ben"

INSIDER

Ezt nem ússzuk meg, még durvább kánikula jön

INSIDER

Egyedül neveli sérült gyermekeit, mégsem cserélne senkivel Flóra