tóth gabi
Instagram oldalán őszintén vallott arról a korábbi botrányhős, Aurelio, hogy mit érez a kis Szofia iránt.
700 napot töltött a rácsok mögött a korábbi botrányhős, akit emberrablás és kábítószer-fogyasztás miatt ítéltek el. Aurelio nagyon megváltozott ez idő alatt, rájött, hogy ahogy eddig élt, úgy nem mehet tovább. Amíg bent volt, kiderült, hogy egy egyéjszakás kalandjából kislánya született, ami végképp felülírt mindent...
A volt villalakó mielőtt először magához ölelte kislányát, nem tudta, hogy lehet így szeretni. Aurelio ezt az érzést már soha többet nem tudja és nem is akarja elengedni. Már akkor tudta, hogy jelen akar lenni Szofi életében, és mindent meg akar neki és a gyermek anyukájának is adni. Miután hazatért Bajára, szinte az első dolga volt találkozni a gyönyörű kislánnyal, aki áprilisban lesz 2 éves, és szereti kimondani: Apa.
„Az elsődleges célom most, hogy főállású apuka legyek, hogy jó apuka legyek” – mondta szabadulása után Aurelio a Tények Plusz kamerája előtt. „Amióta itthon vagyok és főállású apa vagyok, arra jöttem rá, hogy nekem már nem sok mindenem van, mert ő mindent kisajátít magának. Anyám szerint ilyen téren olyan, mint én. Már mondja, hogy papa, és nagyon ritkán már kicsúszik, hogy apa és olyankor végem van. Az felér számomra mindennel, minden élménnyel, az egyszerűen fantasztikus!”
A korábbi botrányhősre még a barátai sem ismernek rá, de mindenki örül ennek a változásnak. Aurelio tényleg jó apukája lett kislányának, akinek édesanyjával először csak jóban voltak, de mostanra igazi szerelem is lett köztük. Így a VV győztesnek ahogy szabadult, egy új élethelyzetbe került, saját családja lett, együtt élnek.
„Minden sikeres férfi mögött áll egy (1) NŐ! Aki még sikeresebbé teszi! Köszönöm, hogy vagy nekem!❤️ – írta a kislányával közös fotóhoz. Aurelio nemrég szerelmével és a barátokkal egy wellness hotelben pihent. Kislányukat nem vitték magukkal, ami Aureliót nagyon megviselte.
Mindenhol jó, de a legjobb otthon. Amikor hazaérsz és itthon van a kislányod, ez olyan érzés, hogy a sírás kerülget komolyan
– vallotta be Instagram sztoriban wellness útjuk után a sztárapuka.