Létrehozva: 2019.08.23.

Gulyás Gergely: 9000 Ft rezsiutalványt kapnak a nyugdíjasok

A nyári szünet után megtartott, sorrendben 141. kormányinfón Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter tájékoztatott az augusztus 21-én megtartott kormányülés döntéseiről.

A miniszter bejelentette, hogy a költségvetés vártnál jobb helyzete lehetővé tette, hogy a nyugdíjasok 9000 Ft értékben úgynevezett rezsiutalványt kapjanak, amelyből 2020. március végéig fizethetnek rezsiköltségeket. Az utalványokat szeptember 30-ig minden érintetthez eljuttatják.

Gulyás Gergely arról is szólt, hogy idén is lesz nyugdíjprémium, és mert az infláció némileg meghaladja a tervezettet, számíthatnak nyugdíj- kiegészítésre is.

A miniszter fontosnak tartotta azt is, hogy azok a közfoglalkoztatottak, akik 2019. január 1-je és július 1-je között legalább 3 hónapot dolgoztak és augusztus 1-jén még állományban voltak, egyszeri, 54.217 Ft nettó összeget kapnak. Ez 99 ezer embert érint.

Gulyás Gergely beszámolt arról is, milyen személyi döntéseket hozott a kormány. Többek között bejelentette, hogy az elhunyt Andy Vajna helyét, a filmügyi kormánybiztos feladatát szeptember 1-jétől Káel Csaba, a Művészetek Palotájának jelenlegi igazgatója tölti be.

origo.hu

Közröhej tárgya lett a Bayern és Harry Kane - BL-mémek

ripost.hu

Ezeknek a csillagjegyeknek szerelmet hoz a nyár, igy készülj fel!

borsonline.hu

Ezt látnod kell: A Házasság első látásra Encije vadiúj külsőt villantott – fotó

hirtv.hu

Jogász és a MÁV is reagált Magyar Péterék vasúti kocsis esetére

mindmegette.hu

Ezzel a magyaros menüvel várják Budapesten Hszi Csin-pinget, a kínai elnököt

ripost.hu

Kiakadt Kőgazdag Aurél: nem engedik érettségizni

lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

ripost.hu

Egy korszak lezárul: válogatott csapatkapitánya elhagyja a Fradit

ripost.hu

Mohásodik a füved a kertben? Ezzel a trükkel tüntetheted el

ripost.hu

Tragédia Szalántán: szerelmespár halt szörnyet a balesetben

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Letartóztatták a budapesti Antifa-támadás újabb német gyanúsítottját

POLITIK

Ukrajnában petíciót tettek közzé nyugati csapatok behívására

POLITIK

Ukrán tábornok: a csatatéren nem lehet lezárni a háborút

POLITIK

Szintet lépett a háborús őrület: Katonákat és dollárszázmilliárdokat küldenének Ukrajnába

POLITIK

Az ukránok orosz lakótelepeket lőnek

POLITIK

20 éve nagyítóval lehetett kínai beruházást találni nálunk

POLITIK

Manfred Weber kötelező katonai szolgálatot akar az EU-ban

POLITIK

6400 milliárd forintnyi kínai beruházás zajlik Magyarországon