Donald Tusk: a NATO katonái már Ukrajnában vannak

KÜLFÖLD
Létrehozva: 2022.10.26.

Joe Biden eltévedt a Fehér Ház kertjében – Videó

A 79 éves demokrata kormányfő tétován forgolódott egy bozótos szélén. Végül a kollégái mutatták meg, merre van a helyes irány.

Szerző Gaál József

A Fehér Ház 50 éve hivatalban lévő főkertészének tiszteletére Joe Biden amerikai elnök és felesége, Jill Biden ünnepélyes keretek között elültetett egy fát a Fehér Ház déli kertjében. A hétfő délután tartott ceremónián az elnöki házaspár mindkét tagja beszédet mondott, melyben a 70 éves Dale Haneyt méltatták, aki immáron 10 amerikai elnök hivatali ideje alatt gondozta a Fehér Ház kertjét.

Az ünnepségen minden a formaságoknak megfelelően alakult, és úgy tűnt, ezalkalommal a 79 éves amerikai kormányfő sem fog semmi zavarba ejtő bakit elkövetni. Végül azonban nem így történt, Joe Biden ugyanis – immáron sokadik alkalommal – nem tudta eldönteni, merre is kell elhagynia a beszéde helyszínét.

Fotó: Pixabay.com

Miután minden véget ért a ceremónia, a demokrata elnök elindult a Fehér Házzal ellentétes irányba, egyenesen egy bozótos irányába, aminek a szélén megállt és zavartan forgolódni kezdett. Ekkor vette észre, hogy Fehér Ház alkalmazottai más irányba haladnak, ezért odaszólt nekik: ő nem akar arra menni. Erre egyikük csak annyival reagált Bidennek, hogy nyugodtan mehet arrafelé, amerre csak akar, elvégre ő a kormányfő. Biden ezen elmosolyodott, majd megfordult, és végül inkább követte személyzetet a Fehér Ház felé.

Fontos megjegyezni, hogy Joe Bidennek mostanra gyakorlatilag a védjegyévé vált, hogy nem tudja „rendesen” elhagyni a beszédei helyszínét, és eltéved a színpadon. A mostanihoz megszólalásig hasonló incidens történt már vele a bostoni John F. Kennedy Elnöki Könyvtárban, a Szövetségi Katasztrófavédelmi Ügynökség (FEMA) washingtoni főépületében, vagy épp a Global Fund New York-i konferenciáján.

 

origo.hu

Drámai hír érkezett Ukrajnából, Zelenszkij nem várt lépést tett

origo.hu

Így készül a NATO a világháborúra - drámai képek

life.hu

Senki sem tudja ki ő, mégis mindenki róla beszél: fiatal milliárdos lopta el a showt a Met-gálán

magyarnemzet.hu

Egy influenszer már bánja, hogy elment David Pressman vacsorájára

mindmegette.hu

Ezeket jó, ha tudod a paprikaültetésről, ha bőséges termést szeretnél

vg.hu

Behalhat az internet, 20 éve nem látott mágneses vihar éri el a Földet néhány óra múlva

origo.hu

Hátborzongató titkot mondott a NASA a földönkívüliekről

mindmegette.hu

Rosszul teszed, ha így eszed a tükörtojást! A szakértő elmondja, hogyan illene

ripost.hu

Újabb pofon: Vilmos herceg elutasította Harry herceg kérését

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Ezeknek a csillagjegyeknek szerelmet hoz a nyár, igy készülj fel!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Donald Tusk: a NATO katonái már Ukrajnában vannak

KÜLFÖLD

Macron fenyegető mondataira kemény választ adott Putyin

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

Szívszaggató, miért kellett meghalnia a mosolygós 5 éves lánynak

KÜLFÖLD

Öklömnyi daganatot távolítottak el az agyából: újra meg kellett tanulnia járni a 23 éves férfinak

KÜLFÖLD

„Az én utam itt véget ért” - Saját maga jelentette be a halálát egy TikTokker

KÜLFÖLD

Nincs menekvés: Joe Biden fia biztosan bíróság elé áll, 25 évet is kaphat