Létrehozva: 2019.10.10.

A zöldalmának annyi, az új szuperalma mindent visz

Aki szereti ezt a nagyon egészséges gyümölcsöt mindig is ilyen almára vágyott! Piros és szuper ropogós, illata isteni, íze mennyei. Éljen a Cosmic Crisp!

Szerző Fehér Virág

Sokféle almával találkozunk a piacon, lehetséges, hogy a legtöbbnek a nevét sem ismerjük pontosan. Gála, Jonatán, Idared, nyári piros alma, Jonagold, Golden – ezek talán a legismertebbek.

Jelenleg közel 15 ezer fajtája létezik az almának és ez a szám folyamatosan növekszik, mivel a termesztők sorra jól eladható, „tökéletesített” fajtákat igyekeznek kikísérletezni.

Most egy új versenyző született, amitől állítólag feje tetejére állhat az eddigi almaszakma, itt a:

COSMIC CRISP!

Ez az új szuperalmát 20 évig tökéletesítettek az USA-ban, és Washington sajátja, hivatalos neve WA38 lett.

Milyen is ez az alma?

Szép, kerekded, a héja borvörös, a húsa krém fehér és sűrű, az íze kellemes, megfelelő körülmények között pedig akár a következő szüretig is eláll, sőt, ugyanolyan ropogós marad.

Az érdeklődés már most hatalmas iránta, előzetesen úgy becsülték, hogy 175 ezer ládát vesznek majd belőle, ezzel szemben 467 ezer láda fogyott.

A fogyasztók nem győznek betelni az ízével, mindenki dicsérni, mert több hetes tárolás után is ugyanolyan lédús és ropogós, mintha frissen szedték volna le a fáról.

Alig várjuk, hogy nálunk is felbukkanjon ez a kivételesen jó tulajdonságú gyümölcs. Ezt kell figyelni az árusoknál: COSMIC CRISP!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

origo.hu

Hátborzongató felfedezés: földönkívüliekké alakulnak a Nemzetközi Űrállomáson

origo.hu

Fordulat jön a háborúban Putyin miatt

borsonline.hu

Fergeteges gólyahír: megszületett kedvenc színésznőnk kisbabája

vg.hu

Nem értik, mi történik a Bónusz Magyar Állampapírral

ripost.hu

Szívrohamot kapott a magyar kézilabdázó, híreket kaptunk az állapotáról

hirtv.hu

Magyar Péter tovább fokozza + videó

origo.hu

Megrázó dolgok derültek ki Várkonyi András lányának haláláról

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

ripost.hu

"Pusztító magyarok" - Szoboszlaitól és a magyar válogatottól meglepetést várnak az Eb-n

ripost.hu

Bejelentették az új, lecsökkentett üzemanyagárakat - mától érvényes

ripost.hu

Egy korszak lezárul: válogatott csapatkapitánya elhagyja a Fradit

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

ÉLETMÓDI

Így alszanak újabban a japán házaspárok: ezt teszi a feleség, ezt teszi a férj

ÉLETMÓDI

Igazi rekord! 53 kilót fogyott Dorottya! Ez a titkos módszere!

ÉLETMÓDI

Itt a legújabb, őrült szépségtrend: popsikrémet az arcra a sima bőrért!

ÉLETMÓDI

Locsolkodás szárazon: az alkoholallergia jelei

ÉLETMÓDI

Megöntözlek rózsavízzel, hogy ne hervadozzál!- Hollywoodi sztárok saját kölnivel

ÉLETMÓDI

Csak a legokosabbak tudják 32 másodperc alatt megoldani a húsvéti képrejtvényt

ÉLETMÓDI

360 millióért duplex lakása is lehet, és 135 négyzetméteres terasza a belvárosban!

ÉLETMÓDI

Megszállottan szerelmes vagy a párodba? Lehet, Bovaryné-szindrómád van