Létrehozva: 2016.01.29.

Soha többet nem mész utcai cipővel a lakásodba, ha ezt elolvasod

A szakértõk aggasztó eredményekre jutottak, amikor cipõk talpát és otthonok küszöbét vizsgálták meg.

Aggasztó hírekről számoltak be a szakértők. Hiába súrolod és a takarítod az otthonod, mégis veszélyben lehetsz, mert a vizsgált cipők talpának 39%-án, illetve a vizsgált otthonok küszöbének 40%-án C. difficile baktériumot találtak.

Ez a baktérium az úgynevezett álhártyás vastagbélgyulladás leggyakoribb okozója, mely szinte mindenütt  megtalálható a természetben, sőt kis mennyiségben a bélrendszerben is. A belekben akkor válik veszélyessé, ha az antibiotikumok használatával elpusztul a szervezetet nem veszélyeztető baktériumok nagy része, így teret nyer és túlszaporodik a C. difficile. A baktérium érintés útján terjed, antibiotikumok nem hatnak rá, és végső esetben még halált is okozhat.

Otthonunkba cipőnk talpán, az utcáról juttatjuk be legnagyobb eséllyel ezt a baktériumot, ezért is vizsgálták a küszöböt és a cipőket a szakértők, és jutottak a már említett, nyomasztó adatokra. Megnyugtató viszont, hogy azt mondják, túlságosan rettegnünk nem érdemes: kiválóan elkerülhető a komolyabb baj, ha nem csak a latyak, eső és hó miatt, hanem egészségünk érdekében is levesszük cipőnket a bejáratnál.

origo.hu

Lopott a boltban a Magyar Televízió egykori bemondónője

origo.hu

Egyetlen nukleáris rakéta képes lenne elpusztítani egész Budapestet

life.hu

Victoria Beckham ilyen valójában: kitálaltak a zárt ajtók mögötti viselkedéséről

hirtv.hu

Átfogó támadásba kezdett Oroszország

metropol.hu

Áll a bál a Bajnokok Ligájában! Kinyírta a bíró a PSG-t?

vg.hu

Üzemanyag: mindent beleadnak a kereskedők – péntektől eddig nem látott mértékben csökken a benzin és a dízel ára

origo.hu

A Miss Influencer Hungary nyertese egy igazi vadmacska: tökéletes testére nincsenek szavak

travelo.hu

Új szabadidős helyszín nyílik Budapest szívében

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

MEDICINA

Így készíti ki a szervezetünket az óraátállítás

MEDICINA

Csodálatos gyógyereje van a pitypangnak, mutatjuk, hogyan készítsd el

MEDICINA

Ártatlannak tűnhet, ezekkel növeled mégis a demencia kockázatát

MEDICINA

Lehull a lepel! Ezért működnek a mai napig anyáink gyógyító praktikái

MEDICINA

2 egyszerű arcápolási trükk, amitől sokkal gyorsabban eltűnnek a ráncaid

MEDICINA

Ez történik a testeddel, ha nem iszol elegendő vizet

MEDICINA

Nagyon élénk álmaid vannak mostanában? A szakértő megválaszolta, hogy miért

MEDICINA

Fantasztikus gyógyereje van a pitypang virágának, mutatjuk, hogyan készítsd el