Donald Tusk: a NATO katonái már Ukrajnában vannak

KÜLFÖLD
Létrehozva: 2016.03.18.

Felvette a bolti kamera a 78 éves apácát lopás közben

Elpakolta a holmikat a táskájába, majd a bejáraton át távozott fizetés nélkül az idõs apáca. Pechére a bolt kamerája mindent látott, de néhány vásárlónak is szemet szúrt az amatõr módon kivitelezett lopás.

Szerző M. Elek

Pennsylvaniában letartóztattak egy 78 éves apácát, miután bebizonyosodott, hogy bolti lopást követett el. A szentéletű matróna csipszet, sampont, kávét és szappant tulajdonított el 23 dollár értékben. Az árucikkeket a táskájába pakolta, majd, megvárta, amíg valaki bejön a bejáraton, és ott távozott a boltból.

Az üzlet tulajának egy másik vásárló szólt, hogy szerinte az egyik nő éppen lop az boltjából. A tolvaj addigra már kint volt a parkolóban és elhajtott autójával.

Persze a rendszám alapján percek alatt kiderült, hogy a jármű a Szent Cirill és Metód kolostor tulajdonában van. Az üzlet videókamerájának felvétele alapján pedig már gyerekjáték volt beazonosítani a nővér kilétét, Agnes Pennino 78 éves apáca személyében. Láthatóan nem volt gyakorlott a lopás vétségének terén, hiszen annyira amatőr módon csinálta, hogy nem csak a kamera, de más vásárlók is kiszúrták.

Hihetetlen, hogy már egy apácában sem lehet megbízni! 

- morfondírozott az üzlet vezetője.

Kereshetnénk mentséget számára, hogy egy rászoruló számára szerezte be ilyen módon az alapvető dolgokat, esetleg a kolostorban annyira sanyarúak a körülmények, hogy még sampont sem kapnak, de a kolostor nem kívánta kommentáli az esetet. Így sajnos a motivációról csak találgathatunk.

Forrás: news.yahoo.com

origo.hu

Itt vannak a pontos részleteket a Békemenetről!

origo.hu

Így készül a NATO a világháborúra - drámai képek

borsonline.hu

Nagyszüleink még ismerték: te vajon tudod, mit jelentenek ezek a régi szavak?

hirtv.hu

Vezércikk – Kesereg a nyugati sajtó és a hazai ellenzék, amiért Magyarországnak megéri Kínával barátkoznia + videó

metropol.hu

Biztonsági őrök léptek közbe Zalatnay koncertjén

vg.hu

Nagy csomagot és szép reményeket hagyott Magyarországon a kínai elnök Hszi Csin-ping

origo.hu

Hátborzongató titkot mondott a NASA a földönkívüliekről

travelo.hu

Két szomszédunkat is beszavazták a világ 20 legszebbnek ítélt országa közé

ripost.hu

Óráink vannak hátra, brutális napkitörés várható

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Férjhez ment Kunovics Katina, Győzike komoly bonyodalmakat okozott az esküvőjén

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Donald Tusk: a NATO katonái már Ukrajnában vannak

KÜLFÖLD

Macron fenyegető mondataira kemény választ adott Putyin

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

Szívszaggató, miért kellett meghalnia a mosolygós 5 éves lánynak

KÜLFÖLD

Öklömnyi daganatot távolítottak el az agyából: újra meg kellett tanulnia járni a 23 éves férfinak

KÜLFÖLD

„Az én utam itt véget ért” - Saját maga jelentette be a halálát egy TikTokker

KÜLFÖLD

Nincs menekvés: Joe Biden fia biztosan bíróság elé áll, 25 évet is kaphat