Létrehozva: 2019.04.07.

A bevándorlás a legfontosabb kérdés Európa számára

Állandósulni fog a migráció okozta veszély, ha az EP-választás után továbbra is a bevándorláspárti baloldal akarata érvényesül az unió vezetésében - mondta Rogán Antal a Kossuth rádióban.

Európa számára továbbra is a bevándorlás a legfontosabb kérdés, kezelését azonban a nemzetállamokra kell bízni, mivel a brüsszeli vezetés nem hajlandó megfékezni a folyamatot – mondta a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.

Rogán Antal a Századvég nemzetközi felméréseire hivatkozva kijelentette, hogy az illegális bevándorlás elleni uniós fellépéssel nem csupán a magyarok, hanem a kontinensen élők többsége is elégedetlen.

A Juncker-Timmermanns féle Európai Bizottság alatt - tette hozzá - az egyik legjelentősebb tagország elhagyta a közösséget, több mint 2 millió bevándorló pedig beáramlott. Sikertelen integrációjuk biztonsági válsághoz és a terrorveszély fokozódásához vezetett, a határokon ráadásul újabb tömegek várakoznak a bejutásra - hangsúlyozta Rogán Antal.  

A veszély tehát nem múlt el, sőt állandósulni fog, ha a májusi EP-választás után továbbra is a bevándorláspárti baloldal akarata érvényesül az unió vezetésében.

A szociáldemokrata, liberális és zöld pártok alapvető jognak gondolják a bevándorlást, vezetőik ismeretlenek tömegeit léptetnék be Európába, migránskártyákat és migránsvízumokat adva nekik - mondta.

Rogán Antal szerint hivatalos dokumentumok nélkül senkit nem szabad átengedni a határokon, a Soros-féle szervezetek helyett pedig az érintett tagállamok határvédelmi kiadásait kell támogatni a központi uniós költségvetésből. Magyarország 2015 óta 300 milliárd forintot költött ilyen kiadásokra, Brüsszelből viszont támogatás nem, csak ígérgetések jöttek - fűzte hozzá.

A miniszter szorgalmazta a keresztény értékek erőteljesebb képviseletét is, kiemelve, hogy másfél ezer éve ezek jelentik az európai kultúra alapját.

A kereszténység Európában egyre inkább háttérbe szorul, a baloldal a létjogosultságát is megkérdőjelezi, miközben a muszlim országok a muszlim vallási jelképeket kötelező jelleggel használják - fogalmazott a miniszter.

Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy az uniós döntéshozatalt a magyar szavazatok is befolyásolhatják, amennyiben a májusi EP-választáson Orbán Viktor programja megkapja a többség támogatását, és a Fidesz jelöltjei erős felhatalmazással jutnak az Európai Parlamentbe.

 

origo.hu

Drámai bejelentés: Lengyelország evakuálására készül a lengyel védelmi miniszter

origo.hu

Lengyelország evakuálására készül a lengyel védelmi miniszter

borsonline.hu

Házasság első látásra – Fény derült Laci új párjának múltjára: Palik László, eljegyzés és szakítás

ripost.hu

„A kilátástalanság, a kérdés, mi lesz velem” - Megmérgezték, megvakult a Házasság első látásra szereplője

mandiner.hu

Nyugatról odaszúrtak volna Magyarországnak, de hatalmas hibát követtek el

ripost.hu

„Minden művész álma” - Hatalmas megtiszteltetésben részesült a Korda-házaspár

mindmegette.hu

Rosszul teszed, ha így eszed a tükörtojást! A szakértő elmondja, hogyan illene

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

"Ez egy borzalom" - sokkoló levelet kapott a TV2 kilakoltatott sztárja

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HARCÉL

Orbán Viktor és Volodimir Zelenszkij telefonon tárgyalt

HARCÉL

Menczer Tamás: A június 9-i választás tétje háború vagy béke

HARCÉL

Kovács Zoltán: Magyarország tekintélyének, becsületének és intézményrendszerének megvédése kötelességünk

POLITIK

Zelenszkij leváltotta saját testőrparancsnokát

POLITIK

Már 380 kínai vállalat működik Magyarországon

POLITIK

Az ukránok orosz lakótelepeket lőnek

POLITIK

20 éve nagyítóval lehetett kínai beruházást találni nálunk

POLITIK

Manfred Weber kötelező katonai szolgálatot akar az EU-ban