Létrehozva: 2019.01.02.

Újabb részletek derültek ki Pintér Tenya új kapcsolatáról

Szakítása után egy hónappal máris új nõvel látták Pintér Tenyát.

A Nemzeti Lovasszínház igazgatója novemberben szakított előző kedvesével, de, úgy fest, nem sokáig siratta Fridát.

A két ünnep között intim helyzetben kapták lencsevére Pintér Tibort, amint vélhetően új szerelmét ölelgette, csókolgatta az Álomutazók előadásán. A fiatal, fekete hajú szépség és a musical-színész a mesedarab alatt szinte teljesen megfeledkezett a külvilágról, így lehetett, hogy nem vették észre, amikor valaki, a közönség soraiból lefotózta őket. Megpróbáltuk megszólaltatni a színészt, de a menedzserén keresztül azt üzente: nem nyilatkozik a nőről. Tenyáék azonban nem cáfolták az új barátnő létét. Ennek ellenére, úgy tudjuk, hogy napokon belül kamerák elé állnak, hogy bejelentsék kapcsolatukat.

Tenya tehát láthatóan nem vesztegette az időt, hiszen volt barátnőjével alig egy hónapja szakított. A köztük lévő feszültség már jó ideje érezhető volt, már a Legbátrabb páros című műsor forgatásán is kikészítették egymást. Végül úgy döntöttek, jobb, ha külön folytatják. Akkor úgy tűnt, Pintér Tibort megviselték a történtek, mégis igyekezett észérvekkel alátámasztani a döntést.

„Fridi egy tüneményes csiszolatlan gyémánt, ám igen lobbanékony és hirtelen természetű. Ezt már az elejétől kezdve éreztem, de gondoltam, egy 20 éves fiatal lánynak csak pici időre van szüksége és összeszokunk. A kisebb kirohanásai­val azonban már egyre nehezebben tudtam azonosulni, a nyilvános veszekedések sokat kivettek belőlem, az állandó harc pedig megölte a szenvedélyt"

– mondta akkor Tenya, akinek exe, többek között azt is képtelen volt elfogadni, hogy egy lovardában, lószagú istállóban kell laknia. Nos, talán a sok veszekedésből mindenki tanult valamit.

Tibor elköltözött, a karácsonyt már új otthonában ünnepelte, és nem kizárt, hogy hamarosan asszonya is lesz háznak, aki rettentően hasonlít Fridára.

 

S hogy mit szól Tenya fia apja új kedveséhez? Kiderül a szerdai Ripost napilapból! Keresd az újságárusoknál!

origo.hu

Hátborzongató felfedezés: földönkívüliekké alakulnak a Nemzetközi Űrállomáson

origo.hu

Fordulat jön a háborúban Putyin miatt

borsonline.hu

Fergeteges gólyahír: megszületett kedvenc színésznőnk kisbabája

vg.hu

Nem értik, mi történik a Bónusz Magyar Állampapírral

ripost.hu

Szívrohamot kapott a magyar kézilabdázó, híreket kaptunk az állapotáról

hirtv.hu

Magyar Péter tovább fokozza + videó

origo.hu

Megrázó dolgok derültek ki Várkonyi András lányának haláláról

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

ripost.hu

"Pusztító magyarok" - Szoboszlaitól és a magyar válogatottól meglepetést várnak az Eb-n

ripost.hu

Bejelentették az új, lecsökkentett üzemanyagárakat - mától érvényes

ripost.hu

Egy korszak lezárul: válogatott csapatkapitánya elhagyja a Fradit

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

„Tudni kell viselkedni” – kiverte a biztosítékot a Házasság első látásra bombázója

SZTÁRDZSÚSZ

Itt a vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

SZTÁRDZSÚSZ

Tóth Andi kiakasztotta a rajongóit: Akkor a pénz mégis jó belőle?

SZTÁRDZSÚSZ

Majomkodás a köbön: mozizni voltak a sztárok - galéria

SZTÁRDZSÚSZ

Durván beleálltak Horváth Grétába: „A súlyával egyenes arányban csökken a jó ízlése is”

SZTÁRDZSÚSZ

„Az ő halála volt az, ami nekem nagy érzelmi törést okozott” – Csuti a családjáról mesélt