LELKIZŐ Eric Dane barátnője megtörte a csendet a színész halála után Eric Dane pusztító ALS-küzdelem utáni haláláról barátnője beszélt.
LELKIZŐ Sokkoló: így tudta meg Janicsák Veca, hogy méhnyakrákja van Az énekesnő most először beszélt daganatos betegségéről.
LELKIZŐ 2015. 10. 22. Varnus Xaver párja titokban vetette el közös gyereküket Hiába halmoz sikert sikerre a szakmájában, a magányosan élő orgonaművész magánéletén évek óta átok ül. Házasságai mind kudarcba fulladtak, külföldön élő két gyerekét évek óta nem látta. Nagy szerelme pedig titokban úgy döntött, nem vállalja közös kisbabáj
LELKIZŐ 2015. 10. 22. Pánikbeteg lett a drogoktól Tóth Vera Az énekesnő többször is került olyan helyzetbe, hogy akaratán kívül drogot fogyasztott. A negatív tapasztalatok pedig egy súlyos betegséghez vezettek, amitől csak nagyon nehezen tudott megszabadulni.
LELKIZŐ 2015. 10. 22. Akár meg is halna együtt Bódi Guszti és felesége Kereken 40 éve boldog házasok, betegségük pedig csak még közelebb hozta őket egymáshoz. Annyira, hogy már el sem tudják képzelni az életüket egymás nélkül.
LELKIZŐ 2015. 10. 22. Komár László támogatja feleségét a túlvilágról Már 3 éve, hogy Komár László, súlyos betegség után elhunyt, hatalmas űrt hagyva felesége és rajongói szívében. Krisztina máig nem hiszi el a történteket, és minden este hazavárja férjét.
LELKIZŐ 2015. 10. 20. Elvesztették ikermagzatukat, egy kisfiút Majkáék Drámai körülmények között elvesztették egyik születendő kisbabájukat Majkáék. Sokáig bíztak abban, hogy ikreik születnek.
LELKIZŐ 2015. 10. 20. Szakított dögös barátnőjével az expiás mulatós király MC Hawer két éve hagyta abba az ivást, sőt a cigit is letette szeptemberben. A teljes boldogsághoz csak egy barátnő hiányzott. Amerikából jött egy, de elég gyorsan ment is.
LELKIZŐ 2015. 10. 20. Pszichoterápiára lesz szüksége Lagzi Lajcsinak Teljesen mindegy, bűnt követett el vagy sem, a szégyent csak szakember segítségével tudja majd feldolgozni a mulatós énekes.
LELKIZŐ 2015. 10. 15. Nyugtatóknak köszönheti életét a Sztárban sztár versenyzője Tragikus hirtelenséggel veszítette el anyukáját Baby Gabi, aki ezután olyan súlyos depresszióba zuhant, hogy állandó gyógyszeres kezelésre szorult. Amikor pedig felhagyott a nyugtatókkal, csak az evés jelentett számára vigaszt.
LELKIZŐ 2015. 10. 15. Veszélyben voltak Galambos Lajcsi gyerekei Galambos Boglárka csontsovány és teljesen összetört. A legjobban az rémítette meg, mikor kiderült, a gyerekei sincsenek biztonságban. Amikor őt és férjét elvitték a rendőrök úgy tűnt, a gyámügyet is rájuk szabadítják.
LELKIZŐ 2015. 10. 14. Kokainra szoktatta volt szerelme Tóth Verát Állandó lelki terror keserítette meg az énekesnő mindennapjait, akit kokainfüggő barátja folyamatosan kihasznált, és elszedte a pénzét. Vera új, életrajzi ihletésű könyvében vallott rémálommá vált kapcsolatáról, amiben naponta megalázták.