5°C
9°C

Miklós névnapja

RETRO RÁDIÓ

Váratlanul elhunyt Eszenyi Enikő volt szerelme!

Váratlanul elhunyt Eszenyi Enikő volt szerelme!
Brenner Balázs
Szerző
Brenner Balázs
Létrehozva2016. 03. 17. 11:25

Életének 55. évében elhunyt Kamondi Zoltán Balázs Béla-díjas rendezõ, forgatókönyvíró, producer.

A színházi és filmes alkotót, Eszenyi Enikő korábbi szerelmét csütörtökre virradó éjjel váratlanul érte a halál. A temetéséről később intézkednek.

Kamondi Zoltán 1960-ban született Budapesten, 1982-ben az ELTE bölcsészettudományi karán, majd 1986-ban a Színház- és Filmművészeti Főiskolán diplomázott. 1986 és 1988 között a Balázs Béla Stúdió vezetőségének tagja volt. Rövidfilmjei számos díjat nyertek fesztiválokon, Makk Károly forgatókönyvírója, társrendezője volt. Első játékfilmjét 1990-ben forgatta Halálutak és angyalok címmel, bemutatója a cannes-i filmfesztiválon volt.

Rendezőként nevéhez olyan filmek kötődnek, mint az Alkimista és a szűz (1999), a Kísértések (2002), valamint a Petri György címet viselő, a legendás költőről szóló portréfilm (2001), illetve a Bodor Ádám Az érsek látogatása című regényéből készült Dolina (2007). Producerként vett részt Pater Sparrow 1 című filmjében, amelyet 2009-ben mutattak be. Legutóbbi, 2015-ben forgatott játékfilmje befejezése alatt áll.
 

Pályája során számos díjat kapott: 1986-ban elnyerte a nyugat-berlini rendezői díjat, 1992-ben a San Remó-i legjobb zenés film díját, 1993-ban az országos színházi találkozó fődíját, 1996-ban és 2002-ben a filmszemle díját, 1997-ben és 2003-ban a filmkritikusok díját, 1999-ben a manchesteri legjobb független film díját, a magyar színikritikusok díját, 2002-ben a várnai filmfesztivál, valamint a phenjani filmfesztivál díját. 2003-ban Balázs Béla-díjjal tüntették ki.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.