LELKIZŐ Eric Dane barátnője megtörte a csendet a színész halála után Eric Dane pusztító ALS-küzdelem utáni haláláról barátnője beszélt.
LELKIZŐ Sokkoló: így tudta meg Janicsák Veca, hogy méhnyakrákja van Az énekesnő most először beszélt daganatos betegségéről.
LELKIZŐ 2015. 10. 29. Rosszul lett Bodnár Attila anyja, mentő száguldott vele a kórházba Teljesen összetört fia hirtelen halálától az asszony, akit sokkos állapotban szállítottak a kórházba. Bár azóta már kiengedték, rokonai attól tartanak, újabb tragédia történik a családban, ezért egy percre sem hagyják magára a gyászoló nőt. Fiáról közben
LELKIZŐ 2015. 10. 28. Itt helyezik végső nyugalomra Bodnár Attilát, édesapja intézi a temetését Bár az elmúlt években nem tartották a kapcsolatot, idősebb Bodnár Attila a hírek szerint kezébe vette fia temetésének intézését. Édesanyja lakhelyén helyezik végső nyugalomra.
LELKIZŐ 2015. 10. 28. Harmadszorra is elválik a legdögösebb sztáranyuka Halle Berry és Olivier Martinez öt közös év után döntöttek úgy, hogy véget vetnek botrányoktól és veszekedésektől tarkított kapcsolatuknak.
LELKIZŐ 2015. 10. 27. Barátok megrázó vallomásai a sztárnak indult ifj. Bodnár Attiláról A '90-es években rengetegen gondolták úgy Debrecenben, hogy ifj. Bodnár Attila még sokra viheti. Amikor azonban Pestre költözött, valami elszakadt.
LELKIZŐ 2015. 10. 27. Baleset érte Keresztes Ildikó imádott kedvencét - Fotó Az énekesnőről köztudott, hogy rajongásig szereti kiskutyáját, épp ezért nagyon megrettent, amikor az aprócska négylábú megsérült. Ám azt, hogy pontosan mi történt, egyelőre nem árulta el, így az aggódó rajongók is csak találgatni tudnak.
LELKIZŐ 2015. 10. 27. Lagzi Lajcsi kikészült a börtönben Nincs jó bőrben a mulatós király. Galambos Lajost sokkolta a hír, hogy további 90 napig előzetesben kell maradnia. Az elmúlt időszakban hét kilót fogyott, de nem is ezért van igazán elkeseredve.
LELKIZŐ 2015. 10. 27. Szívfacsaróan szomorú volt Bodnár Attila fiának sorsa A fiatalon elhunyt zenész anyagi gondokkal küzdött, hiába vágyott sikerre, az nem talált rá, és apjával sem sikerült rendeznie viszonyát. Halálának okai továbbra sem tisztázottak.
LELKIZŐ 2015. 10. 26. Meghalt Bodnár Attila X-faktoros fia A fiú nem tartotta a kapcsolatot híres apjával és gyakorlatilag utcazenélésből élt. Csupán 39 éves volt.
LELKIZŐ 2015. 10. 26. Gesztesi Károly visszavonul! A színész az egészségügyi gondjai, a rengeteg pletyka, valamint a túlhajszoltság miatt úgy döntött, hogy egy időre hátat fordít mindennek, és a feltöltődésre koncentrál. Gesztesi hivatalos közleményét változtatás, illetve kommentár nélkül, teljes egészébe
LELKIZŐ 2015. 10. 22. Exférje évekig rettegésben tartotta az RTL Klub sztárját Horgas Eszter a mai napig bánja első házasságát. Volt férje, akihez alig pár hónapnyi együttlét után ment hozzá, éveken át bántalmazta és megalázta őt. Ezért Eszter ma már egyenesen iszonyodik attól, hogy kimondja a boldogító igent.