POLITIK

Miért nevezte agyhalottnak a NATO-t a francia elnök?

Macron a brit The Economist című gazdasági lapnak adott interjújában úgy fogalmazott, hogy jelenleg a NATO agyhalála figyelhető meg, mert nincs semmifajta egyeztetés a stratégiai döntéseknél az Egyesült Államok és NATO-szövetségesei között.
címkék:
  • Szerző: RIPOST

Angela Merkel és Jens Stoltenberg NATO-főtitkár egyaránt visszautasította a francia elnök kijelentését.

Merkel a NATO-főtitkárral közösen tartott csütörtöki sajtótájékoztatóján Berlinben leszögezte, hogy Macron „drasztikus szavai” nem tükrözik az ő nézeteit a szövetségen belüli együttműködéssel kapcsolatban. „Úgy vélem, szükségtelen az ilyen túlzás, még akkor is, ha vannak problémák, és össze kell szednünk magunkat” – hangsúlyozta Merkel. „Macron drasztikus szavakat használt, én nem így látom az együttműködést a NATO-ban. A transzatlanti partnerség nélkülözhetetlen számunkra” – fűzte hozzá. Merkel szerint a katonai szövetség számos területen jól működik.

Stoltenberg szintén elutasította Macron bírálatát, s csatlakozott a német kancellár szemléletéhez. „A NATO erős” – hangsúlyozta a főtitkár.

Stoltenberg NATO-főtitkár egyébként a nap folyamán az egyik legtekintélyesebb német közhasznú alapítvány, a Körber Alapítvány (Körber Stiftung) berlini rendezvényén beszélt arról, hogy a védelmi kiadások – Washington által megkövetelt – növelése Németország érdekét szolgálja.

„Elvárom, hogy a szövetségi partnerek eleget tegyenek kötelezettségeiknek” – mondta Stoltenberg, s emlékeztetetett, hogy a NATO-tagállamok kötelezettséget vállaltak védelmi kiadásaik növelésére. Stoltenberg hangsúlyozta: Németországnak és a többi tagországnak nem azért kell többet költenie ilyen célra, hogy ezzel személy szerint neki vagy az Egyesült Államoknak szívességet tegyen, hanem mert ez a saját biztonságuk végett az érdekükben áll.

Egyben Berlin vezető szerepét méltatta a NATO-ban. „Németország több évtizeden át megbízható partnernek bizonyult. Erős Németországra van szükségünk a NATO középpontjában és az európai biztonság szempontjából” – hangoztatta. Rávilágított: Németországnak erős NATO-ra, a NATO-nak pedig erős Németországra van szüksége.

Stoltenberg szót ejtett az Egyesült Államok és a többi NATO-tagállam nézeteltéréseiről is. Kijelentette: nem becsüli alá a problémákat, ugyanakkor amikor a NATO tényleges szerepéről, a kollektív védelemről van szó, a katonai szövetség az utóbbi évekhez képest mára „több tartalmat és lényegi elemet” nyújt.

Rávilágított arra is, hogy a viták ellenére az utóbbi évekhez képest Európa és Észak-Amerika szorosabb együttműködést folytat. „Az Egyesült Államok nem hagyja magára Európát, éppen ellenkezőleg befektet az európai biztonságba, több katonával, infrastruktúrával és hadgyakorlatokkal” – emelte ki Stoltenberg.

Donald Trump amerikai elnök hosszú idő óta sürgeti az Egyesült Államok szövetségeseinél a védelemre szánt összegek emelését. A kibontakozott vita ezzel is szoros összefüggésben lehet.

címkék: