Donald Tusk: a NATO katonái már Ukrajnában vannak

KÜLFÖLD
Létrehozva: 2017.06.28.

Neki köszönhetjük az Iszlám Államot - ez volt Obama legnagyobb hibája

2011-ben egy rossz döntésen múlott, hogy az egyik leghatalmasabb terrorszervezet vezérét nem lõtték ki az amerikai katonák.

Abu Bakr al-Bagdadi ugyanis egy bagdadi házba hívta össze az Iszlám Állam elődszervezetének vezérkarát, hogy egyeztessenek a további tervekről, miközben az épület fölött egy amerikai drón körözött. Az akkori elnök, Barack Obama azonban nem likvidáltatta a csoportot. Három éven belül felemelkedett az Iszlám Állam, amely azóta is sorra hajtja végre véres terrortámadásait.

 

Ekkor már közel volt az amerikai csapatok iraki kivonása, a döntéshozatal sok lépcsőssé vált. Bár korábban a speciális katonai egységek pillanatok alatt eldönthették, hogy lőnek-e a terroristák állásaira, ekkor már Washingtontól kellett felhatalmazás az akcióra. Az aláírás pedig sokszor hetekkel később érkezett meg, mint al-Bagdadi esetében is. Ekkorra pedig a keresett dzsihádista már árkon-bokron túl volt.

Ezt a hibát természetesen éveken át titkolta az Obama-adminisztráció és a hadsereg is. Most azonban az egyik elit katona, Brett Velicovich könyvet írt a frontokon átélt tapasztalatairól, arról, hogyan üldözték a világ legveszélyesebb terroristáit a Közel-Keleten – és a kötetben az elmúlt évtizedek egyik legrosszabb döntéséről is beszámol.

origo.hu

Közröhej tárgya lett a Bayern és Harry Kane - BL-mémek

ripost.hu

Kijött a nagy korkülönbség? Titokban szakított az újabb sztárpár

borsonline.hu

Azonnal ki kellett üríteni a Tescót - már a helikopter is leszállt a parkolóban

magyarnemzet.hu

Amerikai figyelmeztetés és irigykedés – így számolt be a nyugati sajtó a kínai elnök látogatásáról

metropol.hu

Itt vannak a bizonyítékok, a Fradi óriásit nyert Sztankoviccsal

mandiner.hu

Itt az első ország, amelyik beismerte: irigykedik Magyarországra a kínai elnök miatt

origo.hu

Órákon belül hatalmas napkitörés éri el a Földet

astronet.hu

Erre lehetetlen felkészülni – együttállások a Bikában 2024.05.13-tól

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Ezeknek a csillagjegyeknek szerelmet hoz a nyár, igy készülj fel!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Donald Tusk: a NATO katonái már Ukrajnában vannak

KÜLFÖLD

Macron fenyegető mondataira kemény választ adott Putyin

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

Nincs menekvés: Joe Biden fia biztosan bíróság elé áll, 25 évet is kaphat

KÜLFÖLD

„Nagyon ijesztő volt” – 2 évesen hall először a siketnek született kislány

KÜLFÖLD

Egy pillanat volt: eltaposta a 2 éves tündéri lányt egy ló

KÜLFÖLD

Két nappal szülés után a temetését kellett szerveznie egy fiatal anyának