Donald Tusk: a NATO katonái már Ukrajnában vannak

KÜLFÖLD
Létrehozva: 2021.05.15.

Csak a háta fájt: egy hét múlva lebénult a fiatal édesanya

A hátát fájlalta, majd éppen a kislánya első születésnapján bénult le az édesanya.

Szerző Ripost

Zoe Fox egy héttel a lánya első születésnapja előtt kezdett hátfájdalmaktól szenvedni. Akkor még nem tudta, ez csak a kezdete az egy évig tartó megpróbáltatásoknak.

A 36 éves édesanyát éppen kislánya születésnapján szállították kórházba, ugyanis lábra sem tudott állni. Az MRI-vizsgálat kimutatta, hogy porckorongsérvje van, amely azonban nyomja a gerincvelőt és egy idegköteget, a Cauda Equina-t. Ezt a betegséget egyébként lófarok betegségnek is nevezik.

Az asszonyt azonnal meg kellett műteni, és az orvosok azt mondták neki, még szerencséje is van, ugyanis akár az egész életére megbénulhatott volna.

Popped up in the press. Közzétette: Zoe Fox2021. május 15., szombat

„Nem gondoltam, hogy a derékfájásom valami komolyabbat is jelent. Voltam a háziorvosomnál, aki szerint csak meghúztam a hátam és azt mondta, feküdjek egy deszkára és pihentessem a hátam”.

A műtét után azért, hogy ismét járni tudjon, Zoe-nak rehabilitációra és gyógytornára kellett volna járni, csakhogy a koronavírus-járvány miatt lezárták a kórházakat és nem kapott személyes segítséget sem. Így az is veszélybe került, hogy valaha lábra áll.

Zoe férje, Kane lett a legfőbb támasza. A férfi nemcsak a kislányukra vigyázott, vitte a háztartást, de még Zoe gyógytornásza is ő volt.

Most a GoFundMe oldalon pénzt gyűjtenek a terápiára, amely visszaadhatja az asszony mozgásképességét – írta a Daily Star.

origo.hu

Drámai hír érkezett Ukrajnából, Zelenszkij nem várt lépést tett

origo.hu

Lengyelország evakuálására készül a lengyel védelmi miniszter

borsonline.hu

Ezt látnod kell: A Házasság első látásra Encije vadiúj külsőt villantott – fotó

hirtv.hu

Ez várhat Szoboszlaira a Liverpoolban

metropol.hu

Erre senki sem számított: fotóval jelentette be a váratlan hírt Szoboszlai Dominik

hirtv.hu

„Orbán nem tarthatja őt politikai túszként” - alaposan meglódult a baloldal fantáziája Ilaria Salis ügyében + videók

origo.hu

Órákon belül hatalmas napkitörés éri el a Földet

lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Ezeknek a csillagjegyeknek szerelmet hoz a nyár, igy készülj fel!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Donald Tusk: a NATO katonái már Ukrajnában vannak

KÜLFÖLD

Macron fenyegető mondataira kemény választ adott Putyin

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

„Nagyon ijesztő volt” – 2 évesen hall először a siketnek született kislány

KÜLFÖLD

Egy pillanat volt: eltaposta a 2 éves tündéri lányt egy ló

KÜLFÖLD

Két nappal szülés után a temetését kellett szerveznie egy fiatal anyának

KÜLFÖLD

Gyászol a rádiós: 12 hét alatt veszítette el szeretett édesanyját