Donald Tusk: a NATO katonái már Ukrajnában vannak

KÜLFÖLD
Létrehozva: 2019.09.11.

Újabb bizonyíték: az ellenzék valóban tiltott adatbázist építhetett

A VIII. kerületi ellenzék ajánlóíveket érintő adatkezelésével kapcsolatban választás rendje elleni bűncselekmény, valamint személyes adattal visszaélés gyanúja miatt nyomozás indult ismeretlen tettes ellen.

A Magyar Nemzet birtokába jutott újabb dokumentumok és fotók is arra utalnak, hogy tiltott választói adatbázist épít és használ a Karácsony Gergely főpolgármester-jelölt vezette ellenzék kampánycsapata Budapesten.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság választás, népszavazás és európai polgári kezdeményezés rendje elleni bűncselekmény, valamint személyes adattal visszaélés gyanúja miatt rendelt el nyomozást ismeretlen tettes ellen.

Az eljárást a hatóság az után rendelte el, hogy a józsefvárosi választási iroda ismeretlen tettes ellen feljelentést tett, miután a Magyar Nemzet leleplező cikket közölt a VIII. kerületi ellenzék ajánlóívekkel kapcsolatos adatkezeléséről.

Az ügyben a közérdekű bejelentéseiről ismert Tényi István is bejelentést tett az adatvédelmi hatóságnál. Péterfalvi Attila, a NAIH elnöke úgy nyilatkozott: „Amennyiben igazak a sajtóban megjelent hírek, nemcsak jogellenes adatkezelés, hanem személyes adattal való visszaélés és választással kapcsolatos bűncselekmény is megvalósul.„

Közben újabb dokumentum került a Magyar Nemzet birtokába, ami szintén felveti a törvénytelen adatrögzítés gyanúját. A fővárosi ellenzék kampánycsapatának egy csalódott tagja által a lapnak eljuttatott fotók szerint Pikó András ajánlásainak hátoldalára egy aktivista tollal felírta, melyik választó nem írt alá neki, de ígérete szerint el fog menni szavazni. Azoknak az adatait is táblázatba foglalták, akik nem támogatták az ellenzéki jelöltet.

Forrás: Magyar Nemzet

Tiltott adatbázis-építésre utal az is, hogy Karácsony Gergely kampánycsapata vette fel a legtöbb aláírásgyűjtő ívet, összesen kilencezret, amelyek segítségével 72 ezer aláírás volt gyűjthető, miközben mindössze ötezer érvényes aláírás kellett a főpolgármester-jelöltséghez.

Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője visszalépésre szólította fel Pikó Andrást, csakúgy, mint Sára Botond, Józsefváros fideszes polgármestere, aki szerint a legdurvább csalás történt.

origo.hu

Órákon belül hatalmas napkitörés éri el a Földet

origo.hu

Így készül a NATO a világháborúra - drámai képek

borsonline.hu

Ezt látnod kell: A Házasság első látásra Encije vadiúj külsőt villantott – fotó

ripost.hu

„Minden művész álma” - Hatalmas megtiszteltetésben részesült a Korda-házaspár

vg.hu

Behalhat az internet, 20 éve nem látott mágneses vihar éri el a Földet néhány óra múlva

origo.hu

Hátborzongató titkot mondott a NASA a földönkívüliekről

travelo.hu

Két szomszédunkat is beszavazták a világ 20 legszebbnek ítélt országa közé

ripost.hu

Igazán jó a helyesírásod? Ebből a tesztből kiderül!

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

„Tudni kell viselkedni” – kiverte a biztosítékot a Házasság első látásra bombázója

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HARCÉL

Orbán Viktor és Volodimir Zelenszkij telefonon tárgyalt

HARCÉL

Menczer Tamás: A június 9-i választás tétje háború vagy béke

HARCÉL

Kovács Zoltán: Magyarország tekintélyének, becsületének és intézményrendszerének megvédése kötelességünk

POLITIK

Újabb olasz intézkedések az illegális migráció ellen

POLITIK

Az oroszok áttörésre készülnek Ukrajnában?

POLITIK

Sokak szemét csípi, hogy hozzánk jön a kínai autógyár

POLITIK

Zelenszkij leváltotta saját testőrparancsnokát

POLITIK

Már 380 kínai vállalat működik Magyarországon