Krausz Gábor
Figyelemre méltó találkozó.
Munkamegbeszélésen fogadta Vlagyimir Putyin orosz elnök Li Sang-fut, a kínai államtanács tagját, védelmi minisztert − közölte vasárnap Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője. Az orosz védelmi minisztérium pénteken jelentette be, hogy Kína új védelmi minisztere április 16–18. között Oroszországban tárgyal és hogy ez lesz első külföldi útja a posztra történt kinevezése után.
A tervek szerint a kínai vendég találkozik majd hivatali partnerével, Szergej Sojgu védelmi miniszterrel, akivel megvitatja a kétoldalú védelmi együttműködés helyzetét és kilátásait, valamint a globális és regionális biztonság aktuális kérdéseit.
Oroszország és Kína erős kapcsolatát méltatta Szergej Lavrov orosz és Csin Kang kínai külügyminiszter a Szamarkandban csütörtökön tartott kétoldalú találkozójukon.
Az üzbegisztáni városban az orosz, a kínai, az iráni és a pakisztáni külügyminiszter részt vett egy konferencián, amely a térségbeli biztonsággal foglalkozik az afganisztáni helyzet tükrében. A négy tárcavezető ennek alkalmából tárgyalt egymással, és egyetértettek abban, hogy szükség van az együttműködésre az afgán hatóságokkal a politikai stabilitás megőrzése és annak érdekében, hogy elejét vegyék az afgán területről kiinduló terrorizmusnak és kábítószer-csempészetnek.
Oroszország és Kína azon kevés országok közé tartozik, amelyek a 2021. augusztusi tálib hatalomátvétel után is fenntartják diplomáciai képviseletüket Kabulban.
A pekingi külügyminisztérium tájékoztatása szerint a találkozó keretében Csin Kang Szergej Lavrovval kétoldalú megbeszélést is folytatott, amelyen megvitatták az orosz–ukrán háború fejleményeit.
Kang kiemelte, hogy a jelenlegi nemzetközi helyzet rohamosan változik, ami a stratégiai kapcsolatok megőrzését igényli Kína és Oroszország között.
Lavrov a találkozón Oroszország és Kína erős kapcsolatát méltatta.
A jelen körülmények között a találkozók sűrűsége teljességgel igazolt, fontos óráinkat egymáshoz igazítani
– fogalmazott.
Felidézte egyben Vlagyimir Putyin orosz elnök Hszi Csin-ping kínai államfővel tartott márciusi találkozóját.
– Az ott elfogadott döntések, amelyek minden túlzás nélkül történelminek mondhatók, erőfeszítéseink fokozását igénylik tőlünk együttműködésünk minden területén, a kétoldalú kapcsolatok elmélyítésében, valamint a regionális és a nemzetközi problémák vonatkozásában egyaránt – mondta Lavrov.
Az orosz Csendes-óceáni Flotta harci- és támogató hajói április 14-én nagyszabású hadgyakorlatot kezdtek meg a Japán-tenger, az Ohotszki-tenger és a Bering-tenger kijelölt területein, írja a V4NA nemzetközi hírügynökség. A flotta erőinek harckészültségét ellenőrzik, aminek során csapásmérő, tengeralattjáró elleni csapásmérő és aknaszedő, valamint partraszálló harci kiképzési feladatokat fognak végrehajtani. A manőverek során a flotta parti erői és a tengerészgyalogság a tengeralattjárók elleni védekezést fogják gyakorolni.
A szakértők rámutatnak, hogy a Csendes-óceáni Flotta fegyveres erői harckészültségének fenntartása különösen aktuális most, amikor a csendes-óceáni helyzet egyre feszültebbé válik, írja a RIA Novosztyi orosz hírügynökség.
„Bár fő gondjaink most az ország másik részén vannak, a Csendes-óceáni Flottának fontos szerepe van” – emlékeztetett Vaszilij Kaszin katonai szakértő az Izvesztyija című lapnak. Mint mondta, bár a flotta Ukrajnában nem bevethető – kivéve a légierőt és a tengerészgyalogságot, amelyek ott nagyon aktívak –, de készenléti állapotban kell tartani. Mint mondja, a helyzet a csendes-óceáni térségben is rossz és egyre feszültebb. „Nem mi (Oroszország) vagyunk az ottani ellentétek középpontjában, a fő feszültségforrás ott Tajvan, a Dél-kínai-tenger és a Kelet-kínai-tenger, de a helyzet annyira kiszámíthatatlan, hogy mindenre fel kell készülnünk” – tette hozzá.
A szakértő hangsúlyozta, hogy a Csendes-óceáni Flotta ad otthont az orosz stratégiai nukleáris erők egy részének.
„Nem akkora mennyiségben, mint az északi területeken, de több Borej típusú stratégiai tengeralattjáró-rakétahordozó is ott teljesít szolgálatot. Már ezeknek a Borejeknek a szolgálatban tartása is olyan feladat, amelyhez szükséges a flotta erőinek folyamatos karbantartása” – tette hozzá. Kiemelte továbbá,
az európai események miatt katonai eszkaláció alakulhat ki köztünk [Oroszország] és az Egyesült Államok között, ami komoly válsághoz vezethet, és ez az a régió, ahol a legközelebb vagyunk az Egyesült Államokhoz. Mindezt figyelembe véve a Csendes-óceáni Flotta erőit magas készültségben kell tartanunk.
Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter április 14-én jelentette be, hogy a parancsnoki törzskarral tartott megbeszélés alapján meglepetésszerűen megkezdődik a Csendes-óceáni Flotta ellenőrzése. Elrendelte, hogy dolgozzák ki az egyes egységek alkalmazásának lehetőségeit, figyelembe véve a korszerű megsemmisítő eszközökkel való felszerelést és a csapatok új cselekvési formáinak és módszereinek alkalmazását.
Közben folyamatos a katonák toborzása is. A védelmi minisztérium jelentése szerint a tavaszi sorozási kampány, amely április 1-jén kezdődött Oroszországban, a tervek szerint halad, és július 15-én fejeződik be, közölte Telegram-csatornáján a RIA Novosztyi szombaton. Eszerint szombatig 52 ezer állampolgárt értesítettek, és több mint ötvenezren már megérkeztek a katonai komisszáriumokba. 21 ezer katonai szolgálatra behívandó állampolgárról már döntés született, további 29 ezer állampolgár pedig jogi okokból halasztást kapott.
Jevgenyij Prigozsin szerint itt lenne az ideje leállítani a „különleges katonai művelet” − számolt be a The Daily Mail. A brit hírportál a Wagner-csoport vezetőjének egyik bejegyzéséből idézett, melyben Prigozsin többek közt arról írt, hogy Moszkva tulajdonképpen már elérte kitűzött céljait, az ukrán hadköteles korú népesség nagy részével végeztek, hatalmas területet sikerült kiszakítaniuk Ukrajnából, éppen ezért itt az ideje, hogy pontot tegyenek a konfliktus végére.
Oroszország ellenőrzése alá vonta az Azovi-tengert, a Fekete-tenger nagy részét, megszerezte Ukrajna területének jelentős részét és létrehozott egy szárazföldi folyosót a Krím-félszigetig. Most már csak egy dolog van hátra: megvetni a lábunkat azokon a területeken, melyeket már elfoglaltunk
− vélekedett a zsoldoshadsereg vezetője.
Prigozsin ugyanakkor elismerte, az ukrán haderő képes az ellentámadásra, és amennyiben sikereket tudnak elérni, az nagyon rossz hatással lehet egész Oroszországra nézve.
Ez óriási változásokhoz vezethet az orosz társadalomban
− szögezte le a Wagner-vezér. Hozzátette, az emberek már most is keresik a felelősöket azért, amiért az orosz hadsereg nem a világ legerősebb hadereje. Prigozsin azt is kiemelte, hogy az ellentámadás az ukránoknak is „fájdalmas” lehet, ez pedig akár Oroszország malmára is hajthatja a vizet. A zsoldoshadsereg vezetője aláhúzta: tárgyalások útján jelenleg biztosan nem lehet véget vetni a háborúnak.
Prigozsin kijelentése az első alkalom, hogy Vlagyimir Putyin közeli szövetségese nyilvánosan azt tanácsolta a Kremlnek, hogy fejezze be a háborút.