tóth gabi
Bár nem egyszerre érnek be a különféle burgonyák, a legtöbbre igaz, hogy sem túl korán, sem túl későn nem szerencsés felszedni a termést. Nem a dátum a lényeg azonban, hanem hogy hol tart a fejlődésben a növény. Mutatjuk a jeleket!
Bár nyár közepén is lehet már enni a finom újkrumplit, a tárolás szempontjából nem mindegy, mikor szeded fel az egész krumplitermést, hiszen ha jó sokat vetettél, az a cél, hogy egész télen elálljon. Ehhez pedig az kell, hogy a burgonyák héja kellőképpen vastag legyen; vagyis meg kell várni, míg teljesen beérik a termés. De honnan lehet tudni, hogy ez mikor van? Ezeket szedtük össze, és hoztunk néhány tippet is a helyes tárolásra!
Árulkodik a szár
A tavasszal ültetett krumpli szára – fajtától függően – augusztusban elkezd sárgulni; ilyenkor a növény zöld részei elkezdenek elhalni, minden energia a gumókba kerül. Ha megkezdődik a sárgulás, hagyd abba a burgonya locsolását, és várj egy-két hetet. Ha már könnyen kihúzható a krumplinövény elszáradt szára, akkor a gumók is készen állnak.
Leselkedni ér!
Ha bizonytalan vagy benne, hogy jó-e már a krumpli a földben, nyugodtan áss az egyik bokor alá, és nézd meg, hogy állnak a gumók. Ha rendszeresen feltöltötted a krumpliágyásokat, akkor csak a bakhát oldalába kell óvatosan lyukat kaparnod; a legjobb, ha egy kislapáttal óvatosan megkapargatod a földet, míg gumóra nem akadsz. Nyugodtan vegyél ki egyet; majd húzd végig rajta a hüvelykujjadat. Ha könnyen leválik a héj, akkor még várni kell az egész termés felszedésével; azt az egy krumplit, amit kiszedtél, vidd be, kerüljön a lábasba mihamarabb! Pár nap múlva újra kukkants be a krumplibokrok alá, és ha már nehezen adja a héját a gumó, kezdődhet a szüret!
Nem szabad megsérteni a gumókat
Először húzd ki az elszáradt szárakat a földből, így könnyebb lesz kiásni a gumókat. Utóbbi nem is olyan egyszerű, mint elsőre hangzik, hiszen nagyon könnyű az ásóval belevágni a krumpliszemekbe, márpedig amelyik megsérült, azt nem lehet eltenni télire, minél előbb fel kell használni! A krumpli kiásásához használj ásóvillát, és óvatosan forgasd ki vele a földből a gumókat.
Tilos megmosni!
Akármilyen földes is a krumpli, ne mosd meg, hiszen, ha így tennél, tárolás alatt könnyen bepenészedne. A felszedett burgonyát törölgesd át, ha túl földes maradna, majd készítsd fel a tárolásra – vagyis jól szellőző, sötét, szobahőmérsékletű helyen terítsd ki a termést egy vászonra, és hagyd szikkadni egy-két hétig. Ezalatt az idő alatt begyógyulnak az esetleges sérülések, és a héj is keményebbé válik. Ezután a burgonyát érdemes pincében tárolni, ahol a hőmérséklet 7-8 fok között van, és magas a páratartalom.