RETRO RÁDIÓ

Itt a nagy tulipántrükk: Ez zseniális!

Létrehozva2025. 11. 22. 19:30

Bár már november van, az idő még enyhe, és egyelőre nem várhatók nagy fagyok az előrejelzés szerint. Vagyis még nincs késő, ha eddig elmaradt a tulipán ültetése. Ha így teszed most a hagymákat a földbe, csodásan fognak mutatni tavasszal.

Ugyan már hűvös az idő, de ilyenkor is érdemes a tavaszra gondolni: arra, amikor az első virágok kinyílnak a kertben. A tulipán ültetése még ilyenkor is lehetséges, ha nincsenek fagyok, hiszen még be tudnak gyökeresedni, és tavasszal bőségesen fog virágozni. Ha ezzel a módszerrel kerül a földbe a tulipánhagyma, a tulipán felszedése is könnyebb lesz majd a virágzás után.

Tulipán ültetése: rekeszben könnyebb!
Még mindig aktuális a tulipán ültetése! Fotó: AlbHen

Egyszerűen csak ásd le rekesszel együtt

A hobbikert.hu Facebook-bejegyzésben osztott meg egy módszert, amivel nemcsak a tulipán ültetése lesz könnyebb, de a hagymák felszedése is, amikor már a virágok elnyíltak. Egyszerűen csak tedd a hagymákat egy-egy rekeszbe úgy, hogy közben figyelj a tőtávolságra (10-15 centi), majd ültesd el rekesszel együtt őket 10-15 centi mélyre. A rekeszek lyukacsos alján a víz akadálytalanul eljut a hagymákhoz, a gyökerek utat találnak a talajba. Amikor pedig vége a virágzásnak, ásd ki a rekeszeket, és szedd ki a hagymákat. Ezzel elkerülheted, hogy egy-egy hagyma elsüllyedjen, és a földben maradjon.

Tulipán ültetése: erre figyelj még

  • Olyan helyet válassz a virágoknak, ahol nemcsak jól mutatnak, de egész tavasszal elegendő napfényt kapnak.
  • Legyen laza, jó vízáteresztő-képességű a talaj. Kötött talajba is lehet tulipánt ültetni, de ezt érdemes homokkal lazítani. 
  • Az ültetéskor tegyél a hagymák alá egy kis érett komposztot vagy szerves trágyát, szebben fejlődnek majd a virágok.
  • Ültetés után alaposan öntözd meg a hagymákat, ez segíti a gyökerek fejlődését. Ha kevés a csapadék, néha locsold meg őket télen is, ha nincs fagy.
  • Fedd be a talajt mulccsal (avar, komposzt, vagy fanyesedék) az ültetés után, ez melegen tartja a hagymákat, és megőrzi a nedvességet, és ahogy lebomlik, táplálja is a növényeket.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.