Amikor a vigasztalás nem segít: mit lehet mondani egy halálra készülő, nagybeteg családtagnak?

A súlyos betegség nem csak fizikailag viseli meg az érintettet, hanem lelkileg is. A dühtől a szomorúságig, vagy egyenesen a depresszióig sokféle érzelmet előhozhat egy ilyen helyzet. Van, hogy az illetőnek az elmúlás gondolatával is szembe kell néznie, ez pedig sem neki, sem a családnak nem könnyű. De mit mondhatsz egy ilyen helyzetben?

Az üres biztatások, mint az „ugyan már, dehogy fogsz meghalni” csak ideig-óráig lehetnek hatásosak, különösen, ha a betegség valóban az illető életét veszélyezteti. De a kínos félrenézések, az erőltetett témaváltás sem segít sokat.

A pszichológusok szerint néha elég annyi, ha csak meghallgatjuk a beteget. Van, aki ilyenkor megkönnyebbül, ha elmondhatja a félelmeit, a legjobb, amit a vendég tehet, hogy figyelemmel fordul felé, és nem akarja elterelni a témát, vagy kilépni a helyzetből. Ha van olyan esemény, amit az illető még nagyon szeretne megérni, például az unoka születését vagy bármilyen örömteli családi eseményt például egy esküvőt, finoman át lehet váltani erre. Miért várja? Mit fog tenni, ha láthatja? Így egy kicsit pozitívabbá hangolhatjuk a beszélgetést.

Azzal is segíthetünk, ha szeretettel fordulunk az illető felé, például elmondjuk, hogy örülünk, hogy látjuk. Ahelyett, hogy magunk döntünk arról, mi lenne segítség az érintettnek, kérdezzük meg, miben segíthetünk. Akár egészen gyakorlatias dolgot is felajánlhatunk: „holnap kimegyek a piacra, ne hozzak valami finomságot?” Ha igényli, nyugodtan bekapcsolódhatunk az apró ház körüli munkákba, például főzhetünk egy teát, vagy behozhatjuk a cserepes virágokat a lakásba, ha elérkeznek az első fagyok, esetleg olvashatunk neki, ha romlik a látása. De természetesen ezt se erőltessük, csak akkor tegyünk bármit, ha a beteg valóban segítségként értékeli.

Ha nem tudjuk, mit tegyünk, ezt is nyugodtan elmondhatjuk: „nem tudom, hogyan segíthetnék, de ha bármiben tudok, akkor szívesen megteszem”. Biztassuk arra, hogy nyugodtan hívjon fel, ha segítségre vagy hallgatóságra van szüksége.

Az érintés erejét se becsüljük le. Néha épp elég annyi, ha megfogjuk az illető kezét, és együtt hallgatunk néhány percig. A legfontosabb, hogy érezze: számíthat ránk, és nem teremtett kínos hangulatot azzal, amit elmondott.