Sokaknak az az első, hogy reggel lefőznek a gépben egy adag jó erős feketét. De akkor sincs itt a világvége, ha lerobban a kávéfőző: ez a recept életet ment, mutatjuk!
Kávé kávéfőző nélkül is készülhet, csak ismerni kell a fogásokat. Bármikor lehet olyan helyzet, amikor nem lehet gépben főzni a feketét; sokszor utazásnál, szálláson döbben rá az ember, hogy a konyhában nincs kávégép; márpedig a jó erős fekete nélkül nem indulhat a nap! De az is sokkoló élmény, amikor reggel készülődésnél derül ki, hogy tönkrement a kávégép. Ilyen esetekre nem árt ismerni néhány receptet, hogyan készülhet kávé kávéfőző nélkül; hiszen sokan el se tudják indítani a napot nélküle. Mutatunk négy életmentő megoldást!
Fotó: Shutterstock
1. Török kávé
Fotó: Pixabay.com
Hozzávalók:
1 evőkanál durvára őrölt kávé
2,5 dl víz
ízlés szerint cukor és fűszerek (lehet fahéj, szerecsendió, kurkuma, ánizs)
Elkészítés:
Mérd egy kisebb lábasba a vizet, majd tedd a tetejére az őrölt kávét. Ne keverd meg, hagyd úszni a tetején addig, míg magától le nem süllyed a víz aljára, vagyis teljesen át nem ázik. Add hozzá a fűszereket és a cukrot még főzés előtt.
A török kávét tilos felforralni: amikor a hab elkezd sűrűsödni a tetején, húzd le a tűzhelyről, majd kezdd újra; mindezt ismételd akár hét-nyolc alkalommal. A kávé akkor lesz finom, ha megvárod, hogy jó sűrű legyen a habja.
Világos, ízletes kávé lesz a végeredmény. Ha elkészült, egy evőkanál hideg vizet önts a tetejére; ettől lesüllyednek a zaccdarabok a főzőedény aljára. Ezután hagyd még ülepedni egy kicsit, és lassan töltsd csészébe, hogy a zacc az alján maradjon; de akár le is szűrheted.
2. Cowboy kávé
Fotó: Pixabay.com
Hozzávalók:
1 evőkanál durvára őrölt kávé
2,5 dl víz
cukor és tejszín ízlés szerint
Elkészítés:
Alapjaiban hasonlít a török kávéhoz, vagyis az őrölt kávét a vízbe kell szórni. Ám a cowboy kávénál ez trükkös lépés: fogj egy nyeles főzőedényt, szórd bele a kávét. Majd döntsd meg az edényt úgy, hogy a kávé az egyik oldalára gyűljön. Ekkor a másik oldalra öntsd óvatosan a vizet, és állítsd a talpára az edényt. Így nem kavarja fel a víz a kávét, és lassan összeolvadnak; ha kihagyod ezt a lépést, nagyon zaccos lesz a végeredmény.
Lassú tűzön főzd a kávét; minél tovább hagyod forrni, annál erősebb lesz a fekete. A cukrot ilyenkor kell hozzáadni.
Ha elkészültél, vedd le a tűzhelyről, önts egy kevés hideg vizet a tetejére, majd lassan öntsd a csészébe. Ha jól csináltad, alig lesz zaccosabb, mint egy eszpresszó.
Az áztatott kávé úgy készül, mint a tea: vagyis fogd a kávéfiltert, tedd bele az őrölt kávét, majd a zsineggel kötözd meg erősen úgy, hogy egy batyut kapj.
Forralj vizet, ebbe lógasd bele a batyut, és hagyd őket együtt forrni pár percet. Ha lehúztad a tűzről, várj pár percet, míg a forrás abbamarad; ekkor tedd vissza, és körülbelül hat-nyolc alkalommal ismételd meg a műveletet.
A végeredmény kevésbé lesz kávéízű, mint amit a gépből megszoktál, de vigyázni kell vele; mert ennek ellenére tele van koffeinnel. Viszont sokan éppen amiatt kedvelik, mert nem olyan keserű, mint a hagyományos kávé.
4. Tojással buggyantott kávé
Fotó: Pixabay.com
Hozzávalók:
1 evőkanál őrölt kávé
2,5 dl víz
1 tojás
Elkészítés:
Válaszd szét a tojást, és a sárgájával keverd el alaposan a kávét; a végeredmény sűrű állagú massza kell legyen. Forrásban lévő vízbe öntsd a tojással elkevert őrölt feketét, majd addig főzd, míg el nem éri a kívánt színt.
A tojássárgája magába zárja a kávét, így egyáltalán nem lesz zaccos az ital, de a koffein és az aroma így is belefő az italba.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.